Szlávik János: Nem lehet rangsorolni a vakcinákat hatékonyság szerint

Valamennyi Magyarországon elérhető koronavírus elleni vakcinának képes megakadályozni a súlyos megbetegedést, és kevés a mellékhatása - mondta Szlávik János. Az AstraZeneca oltóanyagot ugyanakkor nem merik idősebbeknek beadni, pedig a 65 felettiek immunizálása 85 százalékkal csökkentené az áldozatok számát egy kutatás szerint.











Portikhoz vezethet a 22 évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottjának elfogása

Egy 22 évvel ezelőtt elkövetett gyilkosság miatt vettek őrizetbe egy dunakeszi férfit. Az áldozat személye azért érdekes, mert a nyolcvanas években egy olyan telefonfülke-fosztogató banda főnökeként ismerték, amely bandának az akkor még tinédzser Portik Tamás is tagja volt. A gyilkosság gyanúsítottja, K. Gábort viszont több mint másfél évtizeddel később már Portik embereként könyvelték el. Így könnyen lehet, hogy ezt a gyilkosságot is végső soron Portikhoz köti majd a rendőrség – a Fővárosi Törvényszék egyik közleménye már utalt is erre.






Most megtudhatja, mennyien lehetnek ön előtt az oltási tervben

Azt eddig is lehetett tudni, hogy nyolc fázisban tervezik beadni az oltásokat, most viszont a 444 által ismertetett oltási tervből az is kiderül, hogy számszerűleg az egyes csoportokban hányan vannak. Ha összeadunk-kivonunk megkaphatjuk, hogy mennyien lehetnek előttünk a listán.