Nem vesz részt az orvosi kamara elnöke az állami kórházak vezetőinek kiválasztásában
Kincses Gyulát felkérték, hogy vegyen részt a bizottság munkájában, a szervezet szerint azonban most vannak ennél sürgetőbb feladatok.
Kincses Gyulát felkérték, hogy vegyen részt a bizottság munkájában, a szervezet szerint azonban most vannak ennél sürgetőbb feladatok.
hvg.hu
A feltételezett elkövetőt már elfogták a rendőrök.
hvg.hu
A tavasszal lélegeztetőgépre került betegek közül kevesebben hunytak el, mint most - mondta el Szlávik János infektológus az ATV Heti Naplójában.
hvg.hu
Az országos tisztifőorvos a közmédiának nyilatkozott.
MTI
Egy szülői szervezet érvel az oktatási intézmények nyitva tartása mellett.
hvg.hu
Influenzaszerű tünetei vannak, házi karanténba vonult családjával együtt.
hvg.hu
Pécsen fogták el a feltételezett gyilkosokat.
hvg.hu
Emberölési ügyben keresik Tukacs Teofilt és Árva Mercédeszt.
hvg.hu
3878 új koronavírusost találtak az országban.
hvg.hu
Benne lesz abban a bizottságban, ami javaslatot tesz arra, kik vezessék az állami kórházakat. A bizottságba meghívták a Magyar Orvosi Kamara elnökét és az MTA egyik igazgatóját is.
MTI
Rátámadtak szombaton két férfira Pécsen, a támadók közül kettőt jelentős erőkkel keres a rendőrség.
hvg.hu
Alig bírnak a sok koronavírus-fertőzöttel - áll Facebook-posztjában.
hvg.hu
Kiengedték a kórházból Borbély Lénárdot
hvg.hu
Fogalmuk sincs, mi lesz a félévükkel – ezt mondták a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az RTL híradónak.
hvg.hu
A miniszterelnök a csömöri református templom felépüléséért tartott istentiszteleten beszélt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ha a távoktatás segítik a járvány kezelését, meg kell fontolni – mondja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.
MTI
Nem állhat le az ország, megfontoltan kell bevezetni a korlátozásokat, de egyéni védekezéssel gátat lehet vetni a vírus terjedésének - mondta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője aznap, amikor minden korábbinál több fertőzöttet találtak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Úgy nőtt 3908-cal a fertőzöttek és közel háromezerrel az aktív esetek száma, hogy közben negyedannyit sem tesztelnek, mint amennyit kellene.
hvg.hu