Orban közölte, hogy ő véletlenül sem Orbán
A román miniszterelnök egyértelműen elhatárolódott névrokonától.
A román miniszterelnök egyértelműen elhatárolódott névrokonától.
hvg.hu
Ajtóval elválasztott helyiséget fedezett fel a Kutyapárt.
hvg.hu
Budapest főpolgármestere egy városokért lobbizó szervezet prágai rendezvényén járt. A cél az, hogy a kormányzati szint helyett közvetlenül a városokat támogassák.
T. R.
A MÁV eddig 155 millió forintot költött takarításra.
hvg.hu
Az Európai Néppárt (EPP) új elnöke szerint nem tud egyetérteni Orbán egyes döntéseivel, de azért van bennük közös.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az erőszakoskodó pszichiátriai kezelés alatt áll.
hvg.hu
Aki Nagy Imre újratemetésén a legbátrabb beszédet mondta – így vélekedett a harminc évvel ezelőtti eseményekről L. Simon László. Interjú a HVG-ben.
HVG
Az itt élő üzletemberek révén próbálja meggyőzni őket. Internetes csoportokban és elegáns éttermekben egyaránt kampányoltak. Erről ír a csütörtöki HVG.
HVG
28 óra és 54 perc.
hvg.hu
A főpolgármester megalapítaná a „Főpolgármesteri Hivatalban végzett közszolgálatért emlékgyűrű” nevet viselő elismerést.
hvg.hu
Orbán Viktor visszavont biztosjelöltje a Twitteren adott hangot örömének az EJEB ítéletének egy része miatt.
hvg.hu
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) fellebbviteli fóruma, a Nagykamara is úgy látta, a magyar állam megsértette a menekülők jogait, 5000 eurós kártérítést ítélt meg két sértettnek fejenként, ezzel pont került a 2017-es ítélet végére.
hvg.hu
Az UNESCO világörökségi tanácsadó szervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága is aggódva szemlélte annak a VIII. kerületi családi háznak az átépítését, amelyet Kocsis Máténak, a Fidesz frakcióvezetőjének – a kerület akkori polgármesterének – édesanyja vett meg 2016-ban, ma pedig a fideszes politikus és családja lakja. A korábbi tulajdonosokat egy önkormányzati felszólítás vitte rá arra, hogy eladják az ingatlant – olyan összegért, amennyiért korábban nem szerették volna. Mihelyst viszont megállapodtak a Kocsis-családdal, megszűnt a presszió.
hvg.hu
Miután Karácsony alkalmatlanozását kritizálták a Fideszből, most egy újabb kampányelem hibájára mutatott rá Tarlós.
hvg.hu
Az elmúlt két hónapban a Fidesz tábora a teljes választókorú népességen belül 35-ről 32 százalékra csökkent. A Momentum erősödött.
T. R.
A lap úgy tudja, Póczik József élettársának fia is ott volt a szextúrán.
hvg.hu
Szerinte nem azt mondta, amire Kocsis emlékszik.
hvg.hu
Szerda éjjel 11-kor kezdődött annak a törvényjavaslatnak a vitája, amellyel "néma szavazógépekké" degradálnák az ellenzéki képviselőket. Az ellenzék szerint ez a javaslat megmutatja, mit gondol a Fidesz a demokráciáról.
Tóth Richárd
"Itt voltak ezek a papírok, a Viktor számlái... nem találom! Elvitte a cica!"
hvg.hu