Palkovics László az MTA-közgyűlés után: "Ezt nem tudjuk elfogadni"

Esélyt sem adott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezető testülete arra, hogy a kormánynak bármilyen elképzeléséről egyáltalán szavazhasson az MTA közgyűlése. A három lehetséges elképzelés közül ugyanis csak a tisztán akadémiai álláspontról voksoltak a küldöttek - a tudós testület óriási többséggel úgy döntött: maradjon az MTA-n belül a kutatóintézeti hálózat.




Nem tiszta, hol landolnak a Fideszre adott szavazatok

Nem sieti el az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz pártbeli tagságának vizsgálatát. Május 26-áig aligha történik már bármi is, így viszont a választók pont a lényeggel nem lesznek tisztában a szavazófülkében: hogy egy európai szellemiségű vagy egy szélsőséges pártcsalád leendő tagjára szavaznak-e.












Első menet az NVB-n: a bíróság elvetetné Czeglédy Csaba mentelmi jogát

Hivatalosan megkereste a Szegedi Törvényszék az NVB-t annak érdekében, hogy a testület függessze fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát, amit az EP-választás DK-s jelöltjeként szerzett – tudta meg a hvg.hu. Információink szerint a testület a napokban határoz a bíróság indítványáról, és elképzelhető, hogy nem lesz olyan sima döntés, mint tavaly, amikor Polt Péter javaslatára kaszálták el a politikus mentességét. Czeglédy elmegy a bizottsági ülésre, és fel akar szólalni.