Tényleg jön a tavasz
Vasárnap már 20 fok is lehet.
Árokba csapódott egy autó az autópálya Röszke felé vezető oldalán.
Hadházy Ákos LMP-s társelnökre rászállt a kormánymédia, a politikai elemző szerint a mostani esettel átléptek egy határt.
A két férfi épp várta a menedékkérelme elbírálását.
Ha Magyarország "elesik", szerinte "bevégeztetik Európa jövője".
A katolikus egyház szabályzata nem tiltja a kampányt, a reformátusok szerint is elmondhatják véleményüket a lelkészek a gyülekezet előtt.
Ma védte meg szakdolgozatát Orbán Viktor veje, egy kérdéssel vártuk a vizsga után, de őt ez készületlenül érte.
"Lehet, hogy vannak nekünk is olyan barátaink, akiknek most valahogy egy kicsit pihenni kéne Hódmezővásárhely meg Bécs után" – mondta Tarlós István mai sajtótájékoztatóján.
Néhány perc alatt kiderülhet, mely magyar párt véleményével ért egyet a leginkább.
Az Együtt videójában is van szomorú aláfestő zongorázás, és a Bécsben lekamerázott utcákkal ellentétben Józsefvárosban tényleg koszosak az utcák.
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint Orbán Ráhel mellett több fiatal is küld nekik ugyanígy ingyen ötleteket.
A DK indított pert a közérdekű adatokért, első fokon nyertek.
A 2016 őszén történt balesetben ketten haltak meg. Az iskolabuszon gyerekek közül ketten súlyos, maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedtek.
Nem csak szlogent választ magának a Fidesz soron következő választási kampányához, hanem megbilincselt szocialistát is. 2010, 2014 és 2018. Hagyó Miklós, Simon Gábor és Czeglédy Csaba. Mintha az idei változat azonban különbözne az eddigiektől. Ezt az olvasatot támasztja alá, hogy a szocik és a dékások sem ejtették Czeglédyt, hanem maguk számára is előnyösnek tartják a történetet.
Érthetetlen, mi volt a célja Orosz Mihály Zoltánnak azzal, hogy élő videót posztolt Facebook-oldalára egy autó csomagtartójában sínylődő kutyákról, amelyek befogásában ő maga besegített.
A bulvárlap Hadházy hobbijáról, a repülésről írt lejárató cikket, a politikus azt mondta, az állatorvosi fizetéséből gazdálkodta ki az erre való pénzt.
A zuglói választási bizottság nem vette képviselőjelöltként nyilvántartásba Lévai Katalint.
A válás okairól senki nem beszél, állítólag kampánytechnikai nézetkülönbségek adódtak.
A Kúria visszautasította a volt szocialista politikus felülvizsgálati kérelmét.