Zaklathatta diákját a Honvéd fociakadémiájának egyik tanára
Szexuális kényszerítéssel és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak egy budapesti tanárt, a rendőrség vádemelést javasol ellene.
Szexuális kényszerítéssel és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak egy budapesti tanárt, a rendőrség vádemelést javasol ellene.
A férfi beismerte, hogy több helyen is szalmabálákat gyújtott fel Baranya és Tolna megyében. Egyelőre nem tudni, miért tette ezt.
A bíróság pénteken dönt kilenc ember lakhelyelhagyási tilalmáról.
Két lakás biztos lakhatatlanná vált az ötemeletes épületben.
Rövid és traumatikus volt néhány kurd fiatal magyarországi tartózkodása: balesetet szenvedett az őket szállító jármű, aminek következtében többen súlyosan megsérültek. És bár a magyar kórházban segítőkész önkéntesekre leltek, az idegenrendészet megkezdte a visszaszállításukat Romániába, amint szállítható állapotba kerültek. Arra hivatkoznak, hogy az érintettek nem kértek nemzetközi védelmet. A jogi kérdés lehet egyértelmű, de sokak szerint az eljárás embertelensége sem vitatható.
A férfi fenyegetéssel, erőszakkal kényszerítette lányát arra, hogy teljesítse az akaratát. Mindezt akkor, amikor havonta egyszer találkoztak, és panzióban szálltak meg.
A kancelláriaminiszter személyes bosszút látott a kormány számára kellemetlen tao-döntés mögött. Megkerestük a Kúriát, mit gondolnak Lázár János szavairól. Ők nem kommentálnak politikust, de azért elmagyarázták a miniszternek, miként is működik az igazságszolgáltatás.
Hogyan változott tíz év alatt a magyarországi hitélet? Ezt vizsgálja a HVG ezen a héten.
Egy fiatal férfi rabolt ki szerda délelőtt egy szolnoki trafikot. A rendőrség fantomképet tett közzé róla, aki felismeri, százezreket kaphat.
Nincs akadálya a nyomozásnak közérdekű adattal való visszaélés miatt – így döntött az ügyészség a 24.hu információi szerint, és ezzel talán megismerhetjük a Mészáros Lőrinc családi érdekeltségébe tartozó Vivienvíz Kft. üzleteit is a Volánbusszal.
A vonat meg tudott állni, nem történt tragédia, de történhetett volna.
A magyar parlament összekeverte a hatalmi ágakat, és bíróságot játszott. Most Kész Zoltán kénytelen védekezni, amiért ebben nem vett részt.
Nem a metróalagútban, hanem a HÉV Batthyány téri végállomásának üzemi területén akasztotta fel magát egy ember csütörtökön – tudta meg a hvg.hu.
Meghalt egy nő, akit élettársa késelt meg a főváros XV. kerületében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Az elmúlt évekhez képest tavaly kimagaslóan sok tartózkodási engedélyt állítottak ki az EU tagállamaiban nem uniós állampolgárok részére. Főként ukránok, szíriaiak és amerikaiak voltak a kedvezményezettek az Eurostat jelentése szerint.
A BKK szerint több oldalon tévesen jelent meg, hogy januártól kötelező lesz közlekedési kártyát használni Budapesten.
Lengyel Anna dramaturg a HVG-nek adott interjúban beszél arról, hogyan lehetne megelőzni a zaklatást, miért más a színházi világ és mi a különbség Kerényi Miklós Gábor és Marton László között.
Ennek az időjárásnak valószínűleg senki sem fog örülni.
Tállai András NAV-elnök levitte Mezőkövesden a benzin árát, és Lázár ezt helyesli, sőt maga is hasonlóan cselekedne. Lázár János a 104. Kormányinfón beszélt a Lengyelország elleni 7-es cikkely szerinti eljárás megindításáról is: Lengyelország megtámadásának minősítette. Érthetetlen, hogy az USA a magyar választási kampányba avatkozik.