szerző:
hvg.hu

Csépke András azt viszont elismerte, hogy november 4-én volt olyan vonat, amelyen legalább 1 állomásközben minden hely foglalt volt. A Közlekedő Tömegtől helyreigazítást kér.

A Közlekedő Tömeg nevű szervezet alapján mi is beszámoltunk róla, hogy mind az október 23-i, mind a november 1-i hosszú hétvégén is előfordult olyan, hogy több utas sem fért fel a MÁV-Start által indított InterCity vonatokra, mert azokra hamar elfogytak a helyjegyek. Ilyenkor az utasok vagy egy lassabb vonatra szállhatnak föl, már ahol van ilyen, vagy ha felszállnak az intercityre helyjegy nélkül, ki kell fizetniük az 500 forintos büntetést, és ezután végig kell állniuk az utat. A Közlekedő Tömeg szerint a probléma oka az volt, hogy a MÁV nem állított be elegendő kocsit, ugyanis a legjobb IC-kocsikat nem tudják levizsgáztatni, azok a "tárolóvágányokon rohadnak", mert a műhelyeket lefoglalja az úgynevezett IC+ projekt, a vasúttársaság pedig amúgy sem vett már évtizedek óta újat.

Az egyesület most arról számolt be, hogy egy hónap késéssel választ kaptak a közleményeikre személyesen Csépke Andrástól, a MÁV-Start vezérigazgatójától, amelyben Csépke helyreigazítást követel.

A vezérigazgató az egyesület által közzétett levelében azt írta, az október 23-i hosszú hétvégén "nem volt olyan szerelvény, amely közlekedésének egyetlen viszonylatára sem lehetett jegyet venni", a RailJet és EuroCity vonatok összeállításába pedig a MÁV amúgy sem tud beleszólni. A november 1-i hétvégéről azt írta, az igazi csúcsforgalom november 4-én volt, és elismerte, hogy ekkor

a vonatok 18,5 százaléka közlekedett úgy, hogy legalább 1 állomásközben minden hely foglalt volt,

vagyis ekkor valóban volt olyan, hogy nem lehetett helyjegyet venni egy viszonylatra. Csépke levele szerint viszont ha valaki nem vesz helyjegyet az InterCityre, és mégis felszáll rá, akkor lehet venni "utánfizetési felárat", de ez nem büntetés, és a szabadon lévő helyekre akár le is lehet ülni.

A vezérigazgató a vasúti kocsik állapotáról azt írta, a belföldi IC-kocsik átlagéletkora 39 év, az október 23-i hosszú hétvégén pedig az IC- és EC-kocsik összesen 69 százaléka volt forgalomban.

A kocsik javításáról és karbantartásáról azt írta, a kocsik nagyjavítása ütemezetten és tervezetten történik, a 47 ülőkocsiból a 26 termes jármű nagyjavításával már elkészültek, jelenleg a fülkés kocsik javítása van folyamatban, ezek 2019-re készülnek majd el, ezért nem igaz, hogy ezért lenne kocsihiány. Csépke azt is tagadta, hogy a műhelyek – nevezetesen a Szolnoki Járműjavító – az IC+ projekt miatt le lenne terhelve, azt írta, ez nem köti le a kapacitásokat a kocsik levizsgáztatása elől. Azt is hozzátette, hogy a MÁV-Start a kormányhatározatokban rögzítetteknek megfelelően végzi az IC+ projektet, ennek keretében 20 nemzetközi és 70 belföldi forgalmú kocsit gyártanak le.

A Közlekedő Tömeg azt is sérelmezte, hogy nem átlátható a MÁV oldalán a vonatok kihasználtsága, Csépke erről azt írta, hogy pont a hosszú hétvégéken naponta háromszor frissítették a helykihasználtsági adatokat, amiket a főoldalon tettek közzé.

A vezérigazgató azt is tagadta, hogy félrevezették volna az utasokat, arról pedig, hogy ne lenne elég üzemképes járművük azt írta, ez azért nem igaz, mert

szükség esetén nem IC-kocsikat is beállítanak a forgalomba, például hétvégente az elővárosi forgalomból.

Csépke András azt kérte, a Közlekedő Tömeg tegyen közzé helyreigazítást, különben sajtó-helyreigazítási pert indít a szervezet ellen.

A Közlekedő Tömeg erről azt írta, hogy a vezérigazgató továbbra sem ismeri el, hogy az IC+ kocsik sikertelen gyártása miatt nincs elég járműve a MÁV-Startnak, de szerintük azokat a dokumentumokat, melyek az üzemeltetésről átlátható képet adnának, ideértve a vonatok előírt összeállítását (SZVÖR), továbbra is titkolják.

Hozzátették, hogy a Közlekedő Tömeg Egyesület kitart álláspontja mellett, és további kérdéseket tettek fel a vezérigazgatónak a megszüntetendő vasútvonalakról.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
„Mondtam, hogy ne csinálja!” - a bőnyi rendőrgyilkos felesége is hallható a segélyhívásról készült hangfelvételen

„Mondtam, hogy ne csinálja!” - a bőnyi rendőrgyilkos felesége is hallható a segélyhívásról készült hangfelvételen

Ferenc pápa pedofilvádak eltussolása miatt váltotta le két közeli tanácsadóját

Ferenc pápa pedofilvádak eltussolása miatt váltotta le két közeli tanácsadóját

Botrány a Parlamentben: Áder gyorsan elhagyta az üléstermet

Botrány a Parlamentben: Áder gyorsan elhagyta az üléstermet

NER-cégek építhetnek lakóparkot a János-kórház fölé, 2 milliárdot kereshetnek vele

NER-cégek építhetnek lakóparkot a János-kórház fölé, 2 milliárdot kereshetnek vele

Jobb lesz a Snapdragon chipes Galaxy S10, mint a Samsung chipjével szerelt?

Jobb lesz a Snapdragon chipes Galaxy S10, mint a Samsung chipjével szerelt?

Hogy fehér lesz-e a karácsony? Egyelőre nem úgy tűnik

Hogy fehér lesz-e a karácsony? Egyelőre nem úgy tűnik