Tizenéves magyar késelőt keresnek Ausztriában
Egy 15 éves magyar és 21 éves orosz társa súlyos sérüléseket okozott két afgán fiatalnak.
Egy 15 éves magyar és 21 éves orosz társa súlyos sérüléseket okozott két afgán fiatalnak.
Négy nagykövetjelöltet hallgat meg hétfőn a parlament külügyi bizottsága, köztük van Orbán Viktor volt kabinetfőnöke és a kormány CEU-ügyi főtárgyalója – erősítette meg két egymástól független forrás az Index értesülését.
Ónodi-Szűcs Zoltán szerint minden ilyen ellátással foglalkozó szervezet ugyanazt a normatív támogatást kapja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött szerződés alapján.
Útlezárással, egyirányúsítással és kavarodással indult az építkezés a fővárosi 1-es villamos tervezett pályája mellett az ATV szerint.
Per indítását fontolgatja az egykori SZOT-szálló helyén, az egykori épülettömbnél is magasabb társasház építése miatt a Budapest Világörökségért Alapítvány. A tíz évvel ezelőtt ugyanezért indított per a beruházás leállításához vezetett.
A tápiószelei férfi rendszeresen gyógyszerrel kábította el a lányát, aki 2014-ben szülte meg a gyermekét. Az ügyészség szerint az anyja semmit sem tett azért, hogy az élettársa ne bántsa tovább a lányukat.
Egy szerb és egy bolgár rendszámú Fiat Ducatót szedtek szét a pénzügyőrök a röszkei határátkelőnél, mint utólag kiderült, nem hiába. Mindkét fogás szombati, de a NAV és a rendőrség is hétfő hajnalban jelentette be azokat.
Több fokkal visszaesik a nappali hőmérséklet és a hét második felétől mínuszok jönnek éjszakánként egy hidegfront miatt. Eleinte eső, havas eső, sőt, egyes helyeken havazás is valószínű.
Ha az Orbán-kormány még négy évig maradna, nem félmillió, hanem egymillió magyar menekülne el az országból, kiléptetne minket az Európai Unióból és a mostani három millió szegényből négymillió lenne – véli a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció. A Jobbik - a DK-hoz hasonlóan - elszámoltatná Orbán Viktort és társait. Juhász Péter, az Együtt elnöke szerint Orbán Viktor politikájával hazánk jövőjét éli fel.
A rendszerváltás óta 2017 lehet az első olyan, választásokat megelőző esztendő, amikor egyetlen települést sem léptetnek elő várossá Magyarországon.
A Fidesz elnökét egyhangúlag választották újra a párt tisztújító kongresszusán. Azt mondja, kell még négy év, a mostani választás tétje nagyobb, mint az előző volt.
Navracsics Tibor fideszes uniós biztos az egész Soros-kampányt a választási kampány retorikai elemének tartja. Egy kecskeméti fórumon újra megerősítette, sőt azt is hozzátette, hogy mire alapozza a kormány a kampányát
Hiába adták át a 15 milliárdból épített szombathelyi stadiont, garanciális javítások miatt a csapatok mégsem költözhettek be
A miniszterelnök háromkor beszél, addig sem maradnak szellemi táplálék nélkül a kongresszusi küldöttek. Kövért kiparancsolták a színpadra. Ebédszünet után érkeznek a színpadra a miniszterek, Lázár nagy tapsot kapott. A miniszterek vicceskednek is, Rogán Antal nyomta telibe a kormánypropagandát.
Először nyilatkozott kimerítően a Kúria döntése óta a tolvajt üldöző Katona Andrea, akit végül egyetlen vádpontban sem találtak bűnösnek.
Aki azért aludt rosszul, mert azt hitte, rongyos két millióval támogat a kormány egy videojáték-bajnokságot, megnyugodhat, csak elírás történt, van rá két milliárdja is a magyar adófizetőknek!
Apró közjáték zavarta meg a Srí Lanka-i önkéntesek első napját Perbálon.