„Egyetlen állításomat sem cáfoltad. A gyalázkodással sem” - Rácz András válaszolt Menczer Tamásnak
Az Oroszország-szakértő szerint a kárpátaljai magyarságnak árt, amit a Fidesz kommunikációs igazgatója művel.
Az Oroszország-szakértő szerint a kárpátaljai magyarságnak árt, amit a Fidesz kommunikációs igazgatója művel.
HVG
A miniszterelnök úgy vélte, egyre nyilvánvalóbb, hogy az ukránok mélyen beépültek a magyar politikába. Ezt támasztja alá szerinte az is, hogy már pártok, újságírók, valamint szakértők is támogatják a kijevi vezetést.
HVG
A fogvatartott valószínűleg felakasztotta magát, a rendőrség vizsgálatot indított.
HVG
Kedden még csak koncertek lesznek, szerdán viszont már szakmai-közéleti programok is.
HVG
Több felvétel ráadásul nyilvános oldalakon is elérhető volt.
HVG
Felütötte a fejét az elégedetlenség a többnyire Brüsszel- és Ukrajna-ellenes, Trump- és Putyin-imádó erdélyi magyar közösségben is – már az Erdélyi Magyar Szövetség és az RMDSZ soraiban is. Miért indokolt a Fidesz retorikájával és eszközeivel küzdeni a Fidesz ellen? Kik alkotják a nagyváradi Tisza Szigetet?
Demény Péter
A sofőr leszorította a bringást, egyikük sem örült a helyzetnek.
HVG
Ujvári Imre szerint a Tisza Párt rendezvényén nem fizettek az áramért, és autóval hajtottak be egy természeti parkba. A párt sajtóosztálya szerint viszont saját aggregátorról intézték az áramellátást, és annak tudatában mentek be autóval, hogy van engedélyük.
HVG
Áldozatuk úgy tudott elmenekülni tőlük, hogy éppen az ágyra dobott pénzt számolták.
HVG
A két szerep nem fér össze egymással.
HVG
Nagy Dávid szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt indulása nem hátráltatja, hanem segíti a kormányváltást.
HVG
Már érthető, miért rendeltek 3000 darab új, kínainak tűnő nyomkövetős okosórát a hatóságok, miközben ennek csak alig több mint a harmada van használatban raboknál és bűnügyi felügyelet alatt állóknál. Az eszköz pontossága mellett az is kérdés, van-e jogalap távol tartani azokat, akiket veszélyesnek ítéltek a védett személyekre nézve.
A magyar űrhajóst több párt lehetséges jelöltjeként is szondázza friss felmérésében a 21 Kutatóközpont, amely Karikó Katalin, Majka, Bödőcs Tibor és a Fidesz győri jelöltjeként felmerült Görbicz Anita politikai szerepvállalásának fogadtatását is firtatja. Egyelőre nem világos, hogy miért éppen ezeknek a közszereplőknek a fiktív politikai szerepvállalását mérik a szokatlan kutatásban.
Laponyi Zsolt ügyvédje szerint az igazáért kiálló közrendőrnek a teljes elhallgattatással kell szembenéznie.
HVG
A fiatal férfi egy másik motorossal ütközött, utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
HVG
Berg Dániel a történtek után betegszabadságra ment, a feladatait magához vonta a II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely.
HVG
Az életben maradt áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még nem tudták kihallgatni.
HVG
A Mráz Ágoston Sámuel vezette intézet nem véletlenül most készített felmérést a témában.
HVG
Jövő hét elejére szolidaritási kiülést is szervez a megújult installáció mellé a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége.
HVG