Infografikán mutatjuk, mennyi víz van a Dunában
Belépéstől kilépésig, azaz Rajkától Mohácsig követhetik nálunk a Duna vízállásának alakulását.
Belépéstől kilépésig, azaz Rajkától Mohácsig követhetik nálunk a Duna vízállásának alakulását.
HVG
Az áldozat olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban elhunyt.
HVG
Baka Andrást 2011-ben az uniós joggal ellentétesen távolították el posztjáról – írta a miniszterelnök.
HVG
A fideszeseknek azonban csak a 13 százaléka elégedett.
HVG
A Kossuth rádió volt csatornaigazgatója beleállt a kitálaló MTI-sekbe, akik szerinte 10 éven keresztül milliós fizetéseket vettek fel.
HVG
Nem csak az áramfogyasztásukat fogják vissza az emberek.
HVG
A keddi emelkedés után éjszaka nem változott a vízállás az atomerőműnél.
HVG
Egyszerre várjuk Magyar Pétertől az intézményrendszer megerősítését, és azt, hogy mindent is elintézzen, azonnal. Ennek eredménye az influenszerkormányzás, ami egyszerre a legszélesebben demokratikus, hiszen lájkokkal befolyásolható, de antidemokratikus is egyben. Vélemény.
A Tisza Párt nem halogathatja az új választási törvény megalkotását, riválisainak ugyanis tudniuk kell, milyen szabályok szerint alakul a jövőben a politikai verseny. Ez az alapvető fairség viszont jelenleg Magyar Péter pártjának kedvezne.
A miniszterelnök Ruff Bálint, Kapitány István és Tóth Péter nemzetbiztonsági tanácsadó kíséretében kedden el is látogatott a paksi erőműhöz, ahol reggelre már emelkedett vízszint. Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselő feljelentést tesz a Paks II környékén a piaci ár többszöröséért felvásárolt földek és más ingatlanok kapcsán. Visszavonta a közmédia az M1 Híradó bejelentett főszerkesztőjének és műsorvezetőjének-, a frissen kinevezett Hajdú Gábornak és Borsa Miklósnak a megbízását. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
Tápiószelén már hétfőn II. fokú vízkorlátozást kellett bevezetni. A keddi csőtörés csak átmeneti üzemzavart okoz.
HVG
Újpesten kedden megdőlt a napi budapesti maximumhőmérsékleti rekord 40,3 Celsius-fokkal. A korábbi rekord szintén Újpesten volt 2017-ben, akkor 39,8 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet.
MTI
Az extrém nyári melegben az áramfogyasztás és az esti időszak csúcsterhelése is fokról fokra szokott nőni, de a kormány által sürgetett takarékosságnak látható eredménye van.
HVG
Az ügyet annak idején a rendőrség megszüntette, mivel szerintük nem volt megállapítható, hogy a férfi bűncselekményt követett volna el. A tárca azóta visszatáncolt.
HVG
Hankó Balázs legutóbb hétfőn hangoztatta ártatlanságát, és utasította vissza, hogy az NKA-ügyben bűnösnek kiáltsák ki.
HVG
A miniszterelnök közölte azt is, hogy 500 megawattal maradt alatta a fogyasztás a tervezett szintnek.
HVG