Tetszett a cikk?

Több mint 20 ezren vállaltak munkát a kelet-európai új uniós tagállamokból Nagy-Britanniában az EU-bővítés utáni két hónapban, többségük azonban már a bővítés előtt az országban tartózkodott, és korábbi munkavállalását legalizálta – közölte a brit belügyminisztérium.

A bővítés óta most először összesített adatok szerint májusban és júniusban a nyolc kelet-európai EU-országból összesen 24 ezren kérték állandó állásuk bejegyzését a szaktárcától. Újonnan azonban csak valamivel több mint 8 ezren érkeztek, a többiek már korábban az országban dolgoztak – áll a Home Office közleményében. Nagy-Britannia az egyetlen nagy EU-tagállam, amely nyitva hagyta munkaerőpiacát az új kelet-európai tagországok polgárai előtt, de kötelezővé tette számukra az egyébként nem korlátozott munkavállalás bejegyeztetését a tényleges beáramlás nyomon követhetősége végett. (MTI)
Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

Már legalább ketten meghaltak a Los Angelesben tomboló tűzvészben

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban