Tetszett a cikk?

Az euróövezetben júniusban 9,0 százalékos volt a munkanélküliség - jelentették az EU statisztikai hivatalában kedden.

Az elemzők 9,0 százalékot vártak júniusról. Májusban és áprilisban is 9,0 százalékos, márciusban, februárban, januárban és tavaly decemberben 8,8 százalékos munkanélküliséget mértek az euróövezetben. A 25 tagú EU-ban júniusban 9,1 százalékos volt a munkanélküliség a májusi 9,1 százalék után. A májusi adatot kedden a korábbi 9,0 százalékról módosították.



Júniusban a legkisebb munkanélküliséget Luxemburgban és Ausztriában mérte az EU statisztikai hivatala, 4,2 százalékon mindkét országban, a legnagyobbat Lengyelországban, 18,9 százalékon. Ezen az oldalon Szlovákia a második helyezett 16,2 százalékkal.



Magyarországon júniusban 5,9 százalékos volt a munkanélküliség, annyi, mint májusban, az EU statisztikai hivatala szerint. A KSH július végén 5,8 százalékos átlagot közölt a júniussal zárult három hónapra. (MTI)
Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Az Oscar-díjra jelölt Jancsó Dávid A brutalistáról: Tudtam, hogy ott ülök majd a vágószobában, és szenvedek, hogy ez így nem jó

Az Oscar-díjra jelölt Jancsó Dávid A brutalistáról: Tudtam, hogy ott ülök majd a vágószobában, és szenvedek, hogy ez így nem jó

Az izraeli hadsereg kivonult a Gázai övezetet kettéválasztó Necarim-tengelyről

Az izraeli hadsereg kivonult a Gázai övezetet kettéválasztó Necarim-tengelyről