Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A lélekölően unalmas munka árt a szívnek, szaporább verésre készteti, ugyanakkor monotonabbra, ami szintén nem jó – állítják brit kutatók.
Vizsgálódásukkal arra próbáltak választ találni, hogy miért több a szívbeteg az alacsonyabb iskolázottságúak körében, akik rosszul fizetett állásokban dolgoznak. Összesen 2197 férfit vizsgáltak meg, 45-68 életév közöttieket, ami alapján arra jutottak, hogy átlagot számítva az alantasabb munkák végzőinek a pulzusa percenként 3,2-del szaporább, mint a magasabb beosztásokban dolgozóké, ráadásul szívverésük nem elég dinamikus, nem változik ritmusa kellően. Minél alacsonyabb valaki társadalmi helyzete, annál erőteljesebbek ezek a tünetek és annál depressziósabb.
"Az artériák úgy viselkednek, mintha tudnák, hogy mennyire iskolázott gazdájuk" – mondta Harry Hemingway, a vizsgálódás vezetője. Arra, hogy az alacsonyabb iskolázottságúak – egyebek közt egészségügyi tájékozatlanságuk miatt is – eleve kevesebbet törődnek egészségükkel, életvitelükkel, nem tért ki a hír, márpedig ez is része lehet annak, hogy körükben több a szívbeteg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.