szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Amikor egy állásinterjún azt kérik, hogy meséljünk magunkról, valójában azokra a tulajdonságainkra és képességeinkre kíváncsiak, amelyek minket tesznek a legmegfelelőbb jelöltté az adott pozíció betöltésére. A válasz meghatározó az interjú hátralévő részének szempontjából. Az alábbi tanácsok segítséget nyújtanak, a megfelelő stratégia kialakításához.

Az interjú elején elmondott bemutatkozásra érdemes úgy tekinteni, mint egy 60 másodperces reklámszpotra, amelyben kihagsúlyozhatjuk azokat a területeket, amelyekhez különösen jól értünk. Az interjú előtt érdemes tanulmányzoni a pozíció leírását, így egyből célirányos megjegyzéseket fűzhetünk a képzettségeink leírása mellé. Természetesen mindig ez utóbbiakra kell épülnie a mondókánknak, ám a helyzettől függően a részleteken módosíthatunk, ha az adott állás kapcsán másra is ki kell térnünk.

Becsüld fel mennyit érsz
Mielőtt az „önreklámodat” nekiállnál megkomponálni, végezz komoly önértékelést. Először nézd végig a szakmai önéletrajzodat és határozd meg, milyen képességeidre volt szükség az egyes állások esetében.

Készíts tízes listát a legfőbb erősségeidről, s azokról a területekről, amelyekhez a legjobban értesz. Használj aktív, cselekvő igéket, amelyek kifejezik amivel foglalkoztál. Mesélj a szakértelmedhez köthető képzettségeidről – számítógépes programok ismerete, stb. – valamint általános készségeidről, mint például szervezés, kommunikáció és így tovább. Értékeld, hogy az egyes képzettségeid mennyire illeszkednek arra az állásra, amelyre éppen jelentkezel, s válaszd ki a legrelevánsabbakat. Írd le ezeket egy darab papírra, ezek lesznek ugyanis a „reklámod” alapkövei.

Fogalmazd meg az üzeneted
Ha megvan az alap, megkezdődhet az építkezés. Hasznos, ha előre leírod, nagyjából mit szeretnél mondani, hogy begyakorolhasd és ne hagyjál ki egyetlen fontos részletet sem.

Először mutatkozz be, mondd el a nevedet és nevezd meg azt a szakmai területet, amellyel általában foglalkozol. Ezután írd körül a pozíciót, amit keresel. Ez a rész változhat, az interjú  és a mindenkori állás jellegétől függően. Ezt követően ejtsél pár szót a képzetségeidről és a készségeidről, adottságaidról.

Add el a tapasztalatodat
A munkaadókat érdekli, hogy mivel foglalkoztál korábban. Használj aktív, cselekvést kifejező szavakat ennek leírására. Ezek a szavak mind tiszta, közvetlen és érthető üzenetet közvetítenek, s ez minden bizonnyal tetszeni fog a munkaadónak. Használj olyan szavakat mint például: felügyel, szervez, átszervez, összeállít, elemez, megalapít, fejleszt, kifejleszt, elér, teljesít, stb.

Ismerd az értékedet
A fizetésről általában nem esik szó, amíg az állást fel nem ajánlották. Azonban fontos, hogy tudd, mi az amit elvárhatsz azért a munkáért, amit végezni szeretnél. Nagyjából lődd be, hogy a tapasztalataid és a tudásod alapján mi az a legfelső határ, amire még számíthatsz. Amikor pedig eljön a pillanat, ne szerénykedj. A legjobban úgy vezetheted fel a mondanivalódat, hogy azt mondod: „úgy gondolom, hogy azzal a szakmai és iskolai háttérrel, amellyel rendelkezem, valahol X és Y forint közötti fizetésre számíthatok”.

Ne feledd, a tárgyalás alapját a képzettségeid és a tapasztalatod adja. A munkaadó nem kíváncsi a személyes pénzügyeidre, vagy arra, hogy hány gyereket kell eltartanod. Az interjú pedig nem arról szól, hogy mire van szükséged, hanem arról, hogy mennyit ér a tudásod.
hvg.hu Karrier

Észben tartandók az állásinterjún

Az állásinterjúkon megjelenő jelöltek – hacsak a képzettségük és tapasztalataik révén nem egészen különlegesek, és nagyon keresettek – az esetek többségében rosszabb pozícióból tárgyalnak, mint a munkaadó embere vagy képviselője. Az a feladat tehát, hogy e hátrány a beszélgetés során lehetőség szerint előnnyé alakuljon át.

Karrier

Állásinterjú: a hízelgőknek áll a zászló

Hiába a kompetens, szakmailag meggyőző fellépés, ha valaki nem képes szimpátiát kelteni maga iránt, kevés az esélye az állásinterjún. S hogy lehet a legjobban szimpátiát kelteni? Hát hízelgéssel – derül ki egy vizsgálatból. Igaz, hízelgéssel önmagában sem megyünk semmire, ha nincs mögötte szaktudás.

hvg.hu Karrier

Mentális gyakorlatok az állásinterjú előtt

Izzadó tenyér, enyhén remegő térdek, el-elcsukló hang, félszeg mondatok – az álláskeresők többsége számára régi és kellemetlen ismerősök. Egy kis figyelemmel és önszuggeszcióval azonban legyőzhető az állásinterjúkat kísérő lámpaláz.

Kovács Andrea (hvg.hu) Karrier

Intim állásinterjúk és jogszerűtlen szerződések

Mikor akar gyereket? Gyakran van székrekedése? Mi a véleménye a főnök és beosztott közötti munkahelyen kívüli kapcsolatokról? Dohányzik? – állásinterjúkon gyakran megjelennek ezek, vagy hasonló kérdések. A pályázók joggal botránkoznak meg rajtuk. Sőt a meglepetések a szerződés aláírásakor is folytatódhatnak.

hvg.hu Karrier

1000 állásinterjú kérdés

Az alábbi kérdéseket felvételi interjúkon tették fel fejvadászok vagy a személyzeti osztályok munkatársai a meghirdetett állásokra jelentkezőknek. A kérdésekből kiderül, hogy a jelöltek megismerése igen sokrétű, s ezért jól fel kell készülnie annak, aki eredményesen akar szerepelni az állás megszerzése szempontjából oly fontos beszélgetésen.

hvg.hu Karrier

Tippek a sikeres állásinterjúhoz

A cégek hagyományosan kora ősszel töltik fel az üres álláshelyeket, hogy a rövid alkalmazkodási periódus után az év üzleti csúcspontjának számító utolsó három hónapban már némi rutinnal a hátuk mögött teljes gázzal dolgozhassanak az új emberek, s a társaságok teljes gépezete zökkenők nélkül adhassa le legnagyobb teljesítményét. Akik ebben az időszakban akarnak felugrani egy cég szekerére, azoknak adunk tippeket hatrészes sorozatunkban.

hvg.hu Karrier

Miben menj el állásinterjúra?

Nincs, akinek ne okozna gondot, hogy milyen ruhát vegyen fel, ha állásinterjúra megy. Nem könnyű eltalálni a kiöltözés szintjét, s a stílusjegyeket, amelyekkel azt kívánnánk sugallni, hogy beleillünk abba a munkahelyi környezetbe, ahová tartanánk, ha elfogadnák a jelentkezésünket.

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Saját cége nyerte a Balog Zoltánhoz köthető, gyermektáboroztatással foglalkozó alapítvány közbeszerzéseit

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha