Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hagyományos közmunkaprogramban és az "Út a munkához" program keretében 111 településen 865 munkanélkülit foglalkoztat az idén a Felső-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
Az igazgatóság május elején indította el a közmunkaprogramját, amely 67 településen 219 munkanélkülinek nyújt hat hónapig megélhetést. Ennek összköltsége 200 millió forint, amelynek 60 százaléka állami támogatás - mondta Bodnár Gáspár, az igazgatóság vezetője hétfőn sajtótájékoztatón.
A projekten kívül - az önkormányzatokkal együttműködve - az igazgatóság bekapcsolódott az "Út a munkába" programba is, amelyben főként a belvízelvezető csatornák karbantartására alkalmaznak munkanélkülieket. Eddig 63 önkormányzattal kötöttek szerződést 496 fő foglalkoztatására, de várhatóan további 19 település 154 lakosa is munkába állhat egy hónapon belül - tette hozzá az igazgató.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.