Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A brit munkanélküliségi ráta már így is az egekben van - a korábbi pesszimista előrejelzések beigazolódni látszanak -, az utolsó nyári hónapban megközelítette a nyolc százalékot. Csaknem másfél évtizede nem volt erre példa Nagy-Britanniában.
A munkanélküliség növekedése azonban csak az egyik fenyegető tényező, amire a szakemberek felhívják a figyelmet. A 'munka-alkoholizmus', vagy munkamánia fokozott veszélyt jelent a dolgozókra: a szellemi tevékenységet végzők többsége gyakran túlórázik, ami teljesítménykényszerrel és többletmunkával ahhoz vezethet, hogy felborul az egyensúly a munka és a magánélet között. Ez pedig azzal jár, hogy lazulni kezdenek a családi kapcsolatok, baráti szálak. Az egyik brit felmérésből - melyet pénzügyi cégek megkérdezésével végeztek - kiderült, hogy e területen a vállalatok 23 százalékánál a dolgozók túlóráznak, ám ezért nem kapnak plusz juttatást. Vagyis önszántukból vállalnak többet, igyekeznek megfelelni a céges elvárásoknak.
„Meg kell különböztetni azokat, akik a válság miatt kényszerülnek túlórázni, azoktól, akik munkahelyükön érzik igazán jól magukat, és igyekeznek minél több időt ott tölteni” – nyilatkozott a brit lapnak a témáról Gina Gardiner életvezetési tanácsadó, aki évek óta munka-alkoholizmusban szenvedőkkel is foglalkozik. Hogyan lehet meghúzni a határt a két viselkedési forma között? Gardiner szerint a munkamániások állandóan úgy érzik, hogy valamit bizonyítaniuk kell, szakmailag és emberileg egyaránt. Számukra a munka egyfajta menekülés is lehet, egy nem működő párkapcsolatból vagy házasságból. „A munkamániásoknak örömet okoz, hogy dolgoznak, nem szenvednek, ha túlórázniuk kell” - mondja a szakember. Akik a válság miatt fokozzák az iramot, nem ebbe a csoportba tartoznak. Ők dolgoznak, mert így megtarthatják állásukat, esetleg a túlórákkal plusz pénzhez jutnak, ám hiányzik belőlük a munkamániásokra jellemző lelkesedés, késztetés.
© Stiller Ákos |
A burnout szindróma megnevezés Herbert Freudenberger nevéhez fűződik, aki 1974-ben az Egyesült Államokban definiálta a betegséget, meghatározta a tüneteket. Akkoriban elsősorban az orvosokat – mint a legérintettebb foglalkozási csoportot – vizsgálták, egy évtizeddel később azonban az orvosokon és a tanárokon kívül már a katonák, menedzserek körében is vizsgálódtak, ők szintén hajlamosak a kiégésre. Itthon a burnout szindróma kezdetben főleg a „segítő foglalkozásúakat” sújtotta, vagyis az orvosokat, ápolókat, szociális munkásokat, időközben azonban a szellemi foglalkozásúak körében is elterjedt. (A SOTE Magatartástudományi Intézetének munkatársai átfogó tanulmányt készítettek a témában 2004-ben Kiégés (burnout) szindróma az orvosi hivatásban címmel).
A betegségnek testi és lelki tünetei egyaránt vannak. Az ingerlékenység, ismétlődő dühkitörések, agresszió, szorongás vagy közömbösség intő jel, ahogy az állandó fáradtság, levertség, fejfájás is, valamint egyes betegségek, melyeknek kialakulása a stressz következtében valószínűbb: ilyen a magas vérnyomás vagy a gyomorfekély. Míg az 1970-es évek végén elsősorban azok tartoztak a veszélyeztetettek közé, akik már évtizedek óta a szakmájukban dolgoztak, manapság a fiatal, húszas-harmincas korosztály tagjai közül is egyre többen szenvednek burnout szindrómában.
A hvg.hu- nak Lehoczky Pál klinikai főorvos, pszichoterapeuta korábban elmondta: gyakran a húszas-harmincas éveikben járók is orvosi segítséget kérnek, ám többségében 30-45 év közöttiek fordulnak hozzá, a fent leírt tünetekkel. Akadnak, akik nem veszik komolyan a jeleket, holott a teljes kiégés elkerülhető, ha időben orvoshoz fordulunk.
