szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az első negyedévben 18,1 százalékra nőtt a munkanélküliség Litvániában, miután a tavalyi utolsó negyedben már csak 15,6 százalékos átlagos munkanélküliségi rátát mértek.

Az első negyedben az összesen 3,4 millió lakosú Litvániában 293 400-an voltak munka nélkül. Közülük mintegy 100 ezernek már legalább egy éve nem volt állása. Litvánia az EU leginkább válság sújtotta tagállamai között van, 2009-ben gazdasága 14,8 százalékkal zsugorodott. 2010-re 1,6-2 százalékos GDP-növekedést várnak.

 

MTI Karrier

Lemondanak a fizetésemelésről az Opel dolgozói

Lemondanak különböző jutalékaikról, illetve a fizetésemelésükről az Opel alkalmazottai, hogy hozzájáruljanak a gyár talpra állításához; az erről szóló megállapodás pénteken a General Motors leányvállalatának európai igazgatója és a németországi alkalmazottak üzemi tanácsa között jött létre. A szóban forgó összeg a bejelentés szerint évente 265 millió eurót tesz ki, és ennek oroszlánrészét, évente 176,8 milliót a négy németországi üzem alkalmazottai vállalják.

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Rendkívüli ülést kezdeményezett a főváros pénzügyi helyzete miatt Vitézy Dávid és Baranyi Krisztina

Rendkívüli ülést kezdeményezett a főváros pénzügyi helyzete miatt Vitézy Dávid és Baranyi Krisztina

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák