szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt vádemelést javasol a Fővárosi Főügyészségnél Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) volt elnöke ellen.

A rendőrség honlapján hétfőn közzétett közlemény szerint az NNI befejezte a nyomozást P. István, az OMMF volt elnöke és társai ellen folytatott bűnügyben. A Fővárosi Főügyészségnél hat emberrel szemben vádemelést javasoltak többrendbeli hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettek, valamint okirattal való visszaélés vétség megalapozott gyanúja miatt. P. István elnök, valamint Cs. Zoltán osztályvezető tizenhat esetben olyan módon változtatta meg az OMMF hatósági nyilvántartását - áll a közleményben -, hogy az érintett gazdasági társaságokat a közbeszerzési eljárásokból, állami támogatások igényléséből ne lehessen kizárni. A volt elnök utasítására pedig egy esetben megsemmisítették egy munkaügyi eljárás iratait. Az NNI szerint az OMMF volt elnöke, valamint más vezető beosztású alkalmazottak az általuk indított több eljárás során az érintett munkáltatókra csak enyhébb vagy semmilyen büntetést sem szabtak ki.

Papp István 1992-től dolgozott a főfelügyelőségnél, és 2005 óta volt a szervezet elnöke. Cseke Zoltán 2008-ban lett az OMMF törvényességi és ellenőrzési főosztályának vezetője, előtte szakmai ellenőrzési osztályvezető és elnöki titkárságvezető volt a szervezetnél. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2008 decemberében vette őrizetbe őket, mindkettőjüket hét rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsították, a gyanú szerint munkaügyi szabálytalanságok miatt elmarasztalt cégeknek olyan hamis igazolásokat állítottak ki, amelyek felhasználásával a vállalkozók közbeszerzési pályázatokon indulhattak, és állami támogatásokat igényelhettek.

hvg.hu Karrier

Új elnök az OMMF élén

Herczog László szociális és munkaügyi miniszter dr. Dudás Katalint, az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) eddigi megbízott elnökét nevezte ki az OMMF élére.

Bodrogi Gyula és Vass Angéla között szóba sem került a közös gyerek

Bodrogi Gyula és Vass Angéla között szóba sem került a közös gyerek

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani