Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kevesebb a munkanélküli, oktatási rendszerből is kimaradó 18-24 éves brit fiatal. Aggasztó viszont, hogy a 18 évesek között egyre több a nem tanuló, nem dolgozó - írja minisztériumi statisztikákra hivatkozva a BBC Online.
Csökkent azon 18-24 év közötti fiatalok száma, akik nem tanulnak, de nem is dolgoznak – derül ki a brit Oktatási Minisztérium közleményéből. A második negyedévben e korosztály tagjai közül már csak 776 ezer (16,3 százalék) fiatal volt érintett, míg tavaly 831 ezren (17,6 százalék) küzdöttek a problémával, hogy nem tudnak mit kezdeni magukkal.
Ez a szám még mindig magas, figyelembe véve, hogy közülük minden harmadik fiatalnak (36,1 százalék) nincs semmiféle képzettsége. Ráadásul a válság kirobbanása óta 40 százalékkal megnőtt annak esélye, hogy egy középiskolát végzett, 18 éves fiatal bekerüljön ebbe a „körbe” - derül ki a tanulmányból, amelyet a brit Közpolitikai Intézet (IPPR) készített. (Néhány országban: Japánban, Kínában és Nagy-Britanniában is NEET-nek (Not in Education, Employment or Training) nevezik azt a csoportot, amelynek tagjai nem szereznek iskolai végzettséget, nem képzik magukat és nem is dolgoznak.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.