Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Time magazin Mark Zuckerberget választotta idén az év emberének, a Glassdoor.com karrierportál pedig a Facebookot jelölte meg az év munkahelyének.
A dolgozók értékelése alapján 2010-ben a Facebook lett az év munkahelye a Glassdoor.com felmérése szerint. A maximálisan adható 5 pontból a Facebook-alkalmazottak 4,6 pontra értékelték munkahelyüket, a cég vezetőjével, Mark Zuckerberggel pedig a dolgozók 96 százaléka elégedett. Zuckerberg egyébként nemcsak saját cégén belül örvend osztatlan elismerésnek; a Time magazin 2010-ben őt választotta az év emberének.
A 2010-ben a Fast Company által az év leginnovatívabb vállalatának kikiáltott Facebooknál a dolgozók beszámolója szerint már csak azért is jó alkalmazásban állni, mert a kollégák között nincs versengés, mégis könnyű kitűnni a tömegből. A munkakörnyezetet vidámnak, a menzát ingyenesnek írták le a beszámolók, kihangsúlyozva, hogy a nagyvállalatokra is ritkán jellemző juttatások (az egészség- és életbiztosítást teljes egészében a munkáltató állja) ellenére az atmoszféra inkább hasonlít egy start-up vállalatéhoz, márcsak a magas kockázatvállalási hajlandóság miatt is. A leggyakoribb panasz a Facebookkal szemben, hogy az eszeveszett tempó miatt nehéz egyensúlyt találni a munka és a magánélet között.
A Facebook tavaly még az első 50-be sem került be a legjobb vállalatok listáján, idén viszont már maga mögé utasította a tavalyi listavezető Southwest Airlines-t is; a lista harmadik helyére idén a Bain & Company-t sorolták a munkavállalók. Az ötvenes listát itt tekintheti meg. 2010-re a menedzsment átalkítása miatt kiesett a pixisből a HP és a Netflix is.
Fizetés tekintetében a legjobban a mintegy 400 szoftver-mérnök jár, az ő bérük megközelíti az évi 110 ezer dollárt (ez a Facebookos átlagfizetés harmincszorosa). Messze lemaradva a második a felhasználók magatartását elemzőké, akik 42 ezer dollárt keresnek, azaz több mint egy átlagos Facebook dolgozó fizetésének 10-szeresét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.