szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Idén januárban 15,7 százalékkal - ez 93 ezer fős emelkedést jelent - nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon az előző hónaphoz képest, és még a szezonálisan kiigazított adatok szerint is mintegy 36 ezerrel többen kerestek állást az év első hónapjában mint decemberben - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.

Az álláskeresők száma annak ellenére emelkedett ilyen nagy mértékben, hogy az év első hónapjában az előző hónaphoz képest 132,9 százalékkal - 21 100-zal - nőtt a bejelentett új állások száma. A foglalkoztatók összesen 37 ezer új állást jelentettek be januárban. Az NFSZ adatai szerint a januári zárónapon több mint 684.000 álláskeresőt tartottak nyilván, az előző év azonos időszakához képest létszámuk 4,8 százalékkal - 31 300 fővel - emelkedett. A nyilvántartott álláskeresők száma már tavaly decemberben is jelentősen nőtt, akkor havi összehasonlításban több mint 35 ezerrel emelkedett, éves összevetésben ugyanakkor még csökkenést mutatott.

A foglalkoztatási szolgálat közlése szerint az egy hónap alatt végbement nagyarányú növekedés meghaladja a szokásos januári felugrás mértékét, ennek az az oka, hogy a január 20-i zárónapig "még nem sikerült teljes mértékben beindítani  a közjellegű foglalkoztatás új rendszerét". A legtöbb álláskereső Borsod-Abaúj-Zemplén, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, előbbiben 80 200, utóbbiban 74 600 főt.

A havi zárónapon csaknem 179 000 tartósan regisztrált álláskereső volt, az előző  havinál 4,6, az előző év azonos időszakinál pedig 9,2 százalékkal több. A nyilvántartásba belépők száma 131 500 ezer főt tett ki. A belépők között igen nagy arányban, 95,4 százalékban vannak a nyilvántartásba visszalépő álláskeresők - derül ki az adatokból.

A legtöbb új állásbejelentés Borsod-Abaúj-Zemplén-, Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Békés megyéből érkezett, ezekben a megyékben 3.000 feletti volt a számuk. Az előző hónaphoz képest a legnagyobb relatív növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Hajdú-Bihar megyében történt, ahol a hónap folyamán bejelentett állások száma több mint ötszörösére emelkedett, ami döntően az új közfoglalkoztatási rendszer beindulásának köszönhető (e két megyében a támogatott állások aránya 80 százalék felett van). Az újonnan bejelentett állások 33,3 százaléka volt nem támogatott álláshely, 66,7 százalékát pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretében kínálták a munkáltatók.

A hónap folyamán összesen 48 800 ezer állás állt rendelkezésre közvetítéshez, a növekedés az előző hónaphoz képest 17 400, az előző év azonos időszakához képest pedig 8600. A januári zárónapig 28 100 állás maradt betöltetlen, ebből a legtöbb állásbejelentés a közigazgatás területére - amely többségében a közfoglalkoztatás munkaerőigényét takarja -, valamint a vízgazdálkodásra és az építőiparra jut.

Karrier

Hogyan válasszunk két csábító állásajánlat közül?

A hosszú hónapokig tartó álláskeresés, az önéletrajz küldözgetése előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Lehet, hogy egyből álmai állását kínálják fel a jelöltnek, de az is előfordulhat, hogy alacsonyabb beosztással, szerényebb fizetéssel kell beérnie. Mit tegyen az álláskereső, ha egyszerre két ajánlatot is kap?

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Bodrogi Gyula és Vass Angéla között szóba sem került a közös gyerek

Bodrogi Gyula és Vass Angéla között szóba sem került a közös gyerek

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Magas részvételi aránnyal startolt a voksolás a sorsdöntő román parlamenti választásokon

Magas részvételi aránnyal startolt a voksolás a sorsdöntő román parlamenti választásokon