Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy családfő azzal fenyegette meg munkaadóját, ha nem fizet 615 600 forintot, feljelentést tesznek ellene, mivel bizonyítékokkal rendelkeznek arról, hogy a vállalkozó elmulasztotta több alkalmazottja bejelentését is.
Bejelentés nélkül foglalkoztatta zsarolóját az a dombóvári vállalkozó, akitől több mint hatszázezer forintot követeltek. A zsarolással gyanúsított 42 éves szakcsi férfit, 36 éves élettársát és két gyermeküket múlt csütörtökön vették őrizetbe.
Kitanics Zsuzsanna, a dombóvári rendőrkapitányság sajtóreferense hétfőn arról számolt be, hogy a családfő azzal fenyegette meg munkaadóját, ha nem fizet 615 600 forintot, feljelentést tesznek ellene, mivel bizonyítékokkal rendelkeznek arról, hogy a vállalkozó elmulasztotta több alkalmazottja bejelentését is.
Tájékoztatása szerint a férfi egy üzemi baleset után tudta meg, hogy sem ő, sem a szintén a vállalkozó alkalmazásában álló élettársa nem voltak bejelentve, így nem jogosult táppénzre. A vállalkozó beleegyezett a követelt összeg megfizetésébe, de értesítette a rendőrséget; a megjelölt helyen, a kocsolai benzinkútnál átadta - a rendőrök által rögzített sorszámú - bankjegyeket tartalmazó borítékot, a zsarolótól pedig átvett egy dossziét.
Kitanics Zsuzsanna az MTI kérdésére elmondta, hogy az eljárás keretében nem vizsgálják a foglalkoztatási jogviszonyt, az adatok alapján azonban valószínű, hogy nem bejelentett foglalkoztatás történt. A rendőrök rövid üldözés után Nagykónyiban fogták el a szakcsi férfit és három hozzátartozóját, akik menekülés közben megpróbálták eltüntetni az átvett pénzt; a rendőrök a rögzített sorszámokat viselő, összeégett bankjegyeket találtak a gépkocsiban.
Az intézkedés során az egyik, 19 éves fiú az őt megbilincselni szándékozó rendőrre támadt, belerúgott a szolgálati gépkocsiba, a családnál végzett házkutatáson pedig 17 darab lőszer is előkerült. A rendőrség a család négy tagját zsarolással gyanúsítja, kettejükkel szemben lőszerrel visszaélés, egy elkövetővel szemben pedig hivatalos személy elleni erőszak gyanújával indított eljárást.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.