szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A cseh kormány azt tervezi, hogy két év múlva tandíjat vezet be az állami egyetemeken és főiskolákon - jelentette hétfőn a Právo című prágai napilap, Josef Dobes oktatási miniszterre hivatkozva.

Dobes közlése szerint az egyetemistáknak 2013-tól szemeszterenként 10 ezer koronáig (mintegy 113 ezer forint) terjedő tandíjat kell majd fizetniük, vagyis egy tanévre számolva akár 20 ezer koronát. Hogy a tehetséges, de rosszabb anyagi körülmények között élő diákokat ez ne tartsa távol a felsőfokú tanulmányoktól, a kabinet azt mérlegeli, hogy a tandíj utólagos megfizetésére is lehetőséget biztosít. Ez esetben az egyetem egy banktól kapná meg járandóságát, s az összeg visszafizetésére az állam vállalna garanciát. A végzett hallgatók a hitelt azután kezdenék törleszteni a banknak, hogy munkát találtak, és bérük elérte legalább az országos átlagbért. 

Az elképzelésről a prágai oktatásügyi tárca megvalósíthatósági tanulmányt rendelt, különös tekintettel a diákhitel intézményére, s a tandíjról szóló törvényt a Polgári Demokratikus Párt (ODS) vezette kormány még az év vége előtt a parlament elé készül terjeszteni. Az oktatási miniszter pártja, a centrista Közügyek (VV) - amely a kisebbik koalíciós partner szerepét tölti be a kormányban - korábban amellett kardoskodott, hogy a tandíj bevezetését halasszák a következő, 2014-es választások utánra, ezzel is enyhítve a kormány tervezett adóügyi, szociális, egészségügyi és nyugdíjreformjait. 

Az állami egyetemeken és főiskolákon végzett tanulmányok máig ingyenesek Csehországban, miközben az államnak egy diák képzése átlagosan közel 3 millió koronájába kerül. A diákoknak csak a meghatározott tanulmányi idő túllépése esetén kell tandíjat fizetniük, szemeszterenként mintegy 10 ezer koronát. Egy hároméves alapképzést például négy év alatt, a mesterképzéssel együtt ötéves egyetemi tantervet pedig legfeljebb hat év alatt kell teljesíteni. A magánkézben lévő felsőoktatási intézmények már ma is tandíjat szednek, amely rendszerint magasabb annál, amit az állami egyetemeken készülnek bevezetni.

A „globalista elit” támadásától tartva közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat

A „globalista elit” támadásától tartva közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Sükösd Miklós: Félelem és rettegés az ELTE-n Orbán Balázs doktori védése árnyékában

Sükösd Miklós: Félelem és rettegés az ELTE-n Orbán Balázs doktori védése árnyékában

Utcajogász: Nem elég a legszegényebbek megsegítésére a végrehajtási szabályok módosítása

Utcajogász: Nem elég a legszegényebbek megsegítésére a végrehajtási szabályok módosítása