szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hat nagy egyetem vezetője közös nyilatkozatban kért egyeztetést a felsőoktatási törvény koncepciójáról.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem közös, csütörtökön kiadott állásfoglalásában sürgeti: a felsőoktatási törvény szövegtervezete csak azután kerüljön kormány elé, hogy azt és a kapcsolódó jogszabályokat, mellékleteket a megfelelő fórumok véleményezték és a törvényszöveget ezek alapján véglegesítették. 

Marton Szilvia

Az egyetemvezetők fontosnak tartják, hogy az új törvény még az őszi időszakban a parlament elé kerüljön. Kiemelik: az ország érdekeit az szolgálja, ha a fiatal diplomások itthon kamatoztatják tudásukat, és ennek ösztönzésére az elsődleges eszköz a tartalmas életpályamodellek kialakítása. A oktatás költségeinek tervezett visszatérítése szerintük több veszélyt rejt magában, és könnyen visszatartó erővé válhat, ráadásul éppen azokon a területeken - műszaki- és természettudományok és a tanárképzés - amelyeken kevés a jelentkező. 

Azzal teljesen egyetértenek, hogy az államilag támogatott keretszámok meghatározásánál figyelemmel kell lenni a munkaerő-piaci igényekre, de ezeket - folytatták - nem pillanatnyi állapot alapján kell megfogalmazni. Kitérnek arra is, hogy a felsőoktatási rendszer hatékonyságához elengedhetetlen a kiszámíthatóság, és ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az átalakításokhoz időre van szükség.

Hangsúlyozzák továbbá, hogy a felsőoktatás hatékony működését csakis a gazdálkodási, oktatási és kutatási autonómia korlátok nélküli érvényesülése garantálja, de azt elfogadják, hogy a fenntartó részéről az ellenőrzés szigorúbb formáinak bevezetésére lehet szükség. Mint írják, az említett követelmények teljesülésére vonatkozó kormányzati törekvés a koncepcióban nem egyértelmű vagy nem azonosítható, ezért kérik, hogy a szövegtervezet csak a megfelelő egyeztetések után kerüljön a kabinet elé.

Brutális számítógép kell az új Doomhoz: itt van minden, amit a játékról tudni érdemes – videó

Brutális számítógép kell az új Doomhoz: itt van minden, amit a játékról tudni érdemes – videó

A Truth Social tulajdonosa, a Trump Media kriptovalutákba való befektetéseket tervez

A Truth Social tulajdonosa, a Trump Media kriptovalutákba való befektetéseket tervez

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról