szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szlovákiában az állástalanok aránya csökkent 2011-ben éves átlagban, az előző évi átlaghoz képest 0,9 százalékkal, így elérte a 13,5 százalékot - derült ki a Statisztikai Hivatal kedden nyilvánosságra hozott adataiból.

A munkanélküliek száma így egy év alatt 21 ezerrel csökkent. A statisztikai adatokból az is kiderül, hogy 2011 utolsó negyedévében az állástalanok számának csökkenése megállt. A 2011-es év utolsó negyedévének és a 2010-es év hasonló időszaka adatait összehasonlítva a munkanélküliek átlagos létszáma 4500-zal 381.800-ra nőtt.

A negyedik negyedév mutatóinak romlása megmutatkozott a tartósan, egy évnél régebben munka nélkül lévők számának növekedésében is. Ezeknek a személyeknek a száma, 2011 utolsó negyedévére meghaladta a 242 ezret. Növekedett az átmeneti időre vagyis egy évnél rövidebb időre munkanélkülivé váltak száma is, a múlt év végére az ő számuk 139 ezerre emelkedett.  

Az utolsó negyedévben a legtöbb állástalan (75.200) az Eperjesi (69.000) kerületben volt. A munkanélküliek száma leginkább a Kassai kerületben nőtt, 8900-zal – tájékoztatott a hivatal. A Pozsonyi, a Trencséni, a Nyitrai és a Zsolnai kerületben viszont csökkent az állástalanok száma.

Havi nettó egymillióért keresnek kürtőskalácssütőket egy budapesti karácsonyi vásáron

Havi nettó egymillióért keresnek kürtőskalácssütőket egy budapesti karácsonyi vásáron

Jó ötletnek tűnt 2,4 millió forintot fizetni egy pályázat megnyeréséért, de nem jött be a terv

Jó ötletnek tűnt 2,4 millió forintot fizetni egy pályázat megnyeréséért, de nem jött be a terv

Őrizetbe vették a grúziai ellenzék vezetőjét – videó

Őrizetbe vették a grúziai ellenzék vezetőjét – videó

Nosztalgiára felkészülni: retró köntösbe bújnak a PlayStationök a konzol 30. születésnapján

Nosztalgiára felkészülni: retró köntösbe bújnak a PlayStationök a konzol 30. születésnapján