Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Egy texasi kórház nem vesz fel túltáplált munkavállalókat egészségügyi személyzetébe, mondván, hogy a kövér doktor vagy ápolónő nem megfelelő példa a beteg számára, akit egészséges táplálkozásra, mozgásra igyekeznek tanítani.
Arthur Kaplan bioetikus internet útján megkérdezte a kórház döntéséről az egészségügyben dolgozókat, és ezzel olyan viharos vitát indított el, amilyenre maga sem számított. Az Egyesült Államokban már régóta figyelnek arra, hogy a gyógyító személyzet lehetőleg megfeleljen az egészségügyi előírásoknak. A gyógyintézetek területén már akkor tiltották a dohányzást, amikor Európában még a vizsgálóhelyen is dohányoztak, ma már viszont cigarettázó alkalmazott az egészségügyi intézetekben kevés helyen kerülhet felvételre.
Az viszont korábban sehol nem fordult elő, hogy az orvos vagy a nővér csak akkor állhat munkába, ha a testtömeg indexe nem több, mint 35 egység. Valójában ez az érték már jelentősen meghaladja a normálisnak vett 20-25 egységnyi számot, de azt jelenti, hogy erősen kövér munkatárs nem csatlakozhat a kórházban dolgozókhoz.
A gyógyintézet vezetése egy éve kezdte el az ilyen felvételi kritériumok alkalmazását. Hangsúlyozták, hogy az alkalmazottak közül senkit nem küldenek el, ha náluk dolgozva sikerült ilyen mértékben elhízni, de a munkára jelentkezőknél ezt a szabályt szigorúan betartják.
Kaplan professzor videoműsora az egészségügyben dolgozók tömegét is megosztotta. Sokan egyetértettek a döntéssel. "Az amerikaiak jelentős hányada nem egészséges és kövér, mert az amerikai orvostársadalom jelentős hányada ugyancsak nem egészséges és kövér" - írta az egyik neves orvos.
Sok egyetértő kolléga azt is hangsúlyozta, hogy a beteg előtt ülő orvos "nemcsak gyógyító ember, hanem példa", akit a páciens csak akkor vesz komolyan, ha az egészséges táplálkozásról beszélve nem óriási pocakkal tornyosul előtte a széken. "Minden tanulmány azt bizonyította, hogy a beteg úgy igyekszik viselkedni, ahogy azt a kezelőorvosától látja és soha nem az számít, hogy a doktor mit mond" - olvasható egy másik bejegyzésben.
Mások viszont hangsúlyozták, hogy nem a doktor testsúlya dönti el a beteg gyógyulását, hanem annak tudása, és az nem a kilóktól függ. Sokan sürgették, hogy a kórházak munkatársai egészségesen táplálkozhassanak az intézeten belül is, amire kevés helyen van lehetőség.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.