szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy szülői szervezet szerint havi ötszáz és tízezer forint közötti összegeket kérnek osztálypénz gyanánt - írja a hirado.hu.

Egy szülő állítása szerint az egyik zuglói általános iskolában havi ötezer forintot kértek el osztálypénzre - írja a hirado.hu. Ebből a pénzből finanszírozták a tanárok ajándékát, valamint az osztálykirándulást is. A család másik gyereke most lesz elsős, és már kaptak e-mailt arról, hogy az osztályteremben nincs függöny. Az anyuka szerint a függönyre adott összeget majd jóváírják az osztálypénz befizetésekor. Hozzátette, hogy az iskola WC-papírra és szalvétára is kért már pénzt.

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa múlt héten nyilatkozta, hogy törvény tiltja, hogy a szülőket osztálypénz befizetésére kötelezzék. Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke szerint az osztálypénz miatt sok panasz érkezett már be hozzájuk. Szerinte az osztálypénz havi ötszáz forinttól kezdődik, a maximum akár tízezer forint is lehet, amit sok család alig tud kigazdálkodni.

A szervezet javaslata szerint létre kellene hozni egy közhasznú alapítványt, aminek fel lehetne ajánlani az adó 1 százalékát, így az osztálypénznél jóval magasabb összeg gyűlhetne össze, emellett még pályázhatnak támogatásokért vagy szponzorokat is találhatnak

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében