Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elrendelték a szénszünetet a Pécsi Tudományegyetemen (PTE), a felsőoktatási intézménynek csak a betegellátásban érintett létesítményei és a kollégiumai lesznek nyitva december 22. és január 4. között.
A PTE kedden, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erre az időszakra szabadságra küldik azokat a dolgozókat, akiknek a munkája nem érinti a betegellátási és ügyeleti feladatokat. A tervezett vizsgákat azonban megtartják az egyetem felnőttképzési karának épületében és a Tudásközpontban, erről időben tájékoztatják az érintett hallgatókat és oktatókat. Hozzátették, a rektori hivatalban és a gazdasági főigazgatóságon ügyeletet tartanak.
Az egyetem indoklása szerint a lépésre a költségvetését érintő 720 millió forintos év végi zárolás miatt kényszerül. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ezzel a zárolás legfeljebb 5-10 százaléka takarítható meg. A többit a folyamatban lévő, előre tervezett kisberuházások, felújítások leállításával, a karbantartási költségek minimalizálásával és az alaptevékenység ellátásához nélkülözhetetlen beszerzések átütemezésével próbálják kigazdálkodni.
A közlés szerint létszámleépítés nem szerepel a zároláshoz kapcsolódó intézkedési tervek között.
A PTE már korábban jelezte, hogy a takarékosság jegyében fontolgatja szénszünet bevezetését is. Hasonló döntést hozott vagy tervez a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Károly Róbert Főiskola is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.