Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Több tízezer közalkalmazott lépett sztrájkba hétfőn Görögországban, így tiltakoznak a tervezett megszorítások ellen, amelyeket Athénnak be kell vezetnie a nemzetközi hitelezők mentőcsomagjáért cserébe.
A rendőrség adatai szerint napközben körülbelül négyezren tüntettek az államigazgatási reformért felelős minisztérium épülete előtt Athén belvárosában, miközben Brüsszelben a mentőcsomagot finanszírozó nemzetközi hitelezők, az Európai Unió, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői kedvező nyilatkozatokat adtak a segély folyósításáról. A tüntetők között volt több motoros rendőr is, sokan fekete zászlót lengettek, dudáltak és szirénáztak.
Brüsszelben több ezer közalkalmazott elbocsátásáról tárgyalnak a görög vezetők a nemzetközi hitelezőkkel. A folyósítási feltételek értelmében Görögországnak év végéig 4000 fő állami alkalmazottat kell elbocsátania, 25 ezer közalkalmazottat kell áthelyeznie valamilyen más területre, illetve 3500 helyhatósági alkalmazásban lévő rendőrt kell áthelyeznie a nemzeti fegyveres erőkhöz.
A több mint 8 milliárd eurós mentőcsomag egy részletének folyósításáról várhatóan hétfő délután hoznak végleges döntést az eurózóna pénzügyminisztereinek ülésén, amelyen részt vesz Christine Lagarde IMF-igazgató is.
Az ADEDY nevű görög szakszervezet közleménye szerint a tervezett létszámleépítés fokozza a szegénységet, miközben az országban a munkanélküliség már a 30 százalékot közelíti, sőt, a fiatalok körében csaknem 60 százalékos.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.