Néhány napja távozott el közölünk nagymamám. Nagyi nem volt egy különösebben tanult, művelt asszony, de sokszor azt gondolom, az ő legendásan kérlelhetetlen költségvetési ösztöne a házipénztár őrzőjeként sokban hozzájárult ahhoz, hogy fia és unokái karrierje a pénzügyek, az adózás területére vezetett. Néha azt hiszem, az ő világos gondolkodása sokkal fontosabb lenne az adóügyekben, mint a legcifrább paragrafusok ismerete. Milyen kár, hogy akiknek szakmája az adózás – legyenek akár hatósági ellenőrök, akár tanácsadók – nem mind bíznak eléggé ebben a fontos erényben. Pedig mennyivel könnyebb is lenne az élet, ha mielőtt valaki hivatalos megállapítást vagy szakmai érvelést vetne papírra, előtte még egyszer a Nagyi-próbának, a józan ész tesztjének alávetné azt!

A minap kellett véleményeznem például egy jegyzőkönyvet, ahol az adóhatóság milliárdos adóhiányt állapított volna meg egy megdöbbentően kifacsart törvényi félreértelmezés miatt. Egy ravasz érvelésű revizor rájött ugyanis, hogy bizonyos értékesítések kapcsán az áfatörvény adómentességet biztosít; míg az adóeljárási szabályok előírják, hogy az adózónak többé-kevésbé ugyanezen ügyletek forgalmáról negyedévente nyilatkoznia kell. Nos, a nyilatkozattételi szabályok körében talált az ellenőr egy félreérthető kifejezést, ami alapján úgy gondolta, az ügyletek egy jelentős köréről nem kell nyilatkozatot adni. Majd – valamiféle dedukciós lóugrásban haladva – arra a következtetésre jutott, hogy akkor nyilván az  adómentesség sem alkalmazható ezekre az ügyletekre. Azért mégiscsak különös az a gondolatmenet, ami a mentesség alkalmazását egy nyilatkozattételi szabályból vezeti le. Kicsit olyan, mintha azt mondanánk, nem kell adót fizetni olyan jövedelmek után, amire vonatkozóan elfelejtettek rubrikát tenni az adóbevallásra. Nagyi ezzel szemben talán úgy gondolná, az adómentességre az adómentesség szabályai, a nyilatkozattételre pedig a nyilatkozattétel szabályai vonatkoznak, nem pedig keresztbe-kasul.

Az ehhez hasonló megállapítások, azt hiszem, sokban hozzájárulnak ahhoz, hogy a cégek jelentős részénél kialakuljon egy tévképzet az adóellenőrökről: hogy a revizor mind csak a minél nagyobb adóhiányt keresi, és az igazságosság vagy arányosság nem is érdekli. Pedig személyes tapasztalatom, hogy az ellenőrök nagy része belátó és racionális a munkája során. Csak hát egy kosár szilvából elég néhány kukacos, hogy már a többitől is óvakodjunk.

Kíváncsi lennék, mi hajtja ezeket a mindenáron megállapítani vágyó ellenőröket, ezeket az adóvadászokat. Az első válasz, ami sok kollégámnak eszébe jutott, hogy az adóhatóság év végi jutalma attól függ, mennyi megállapítást is tesznek.

Járjunk kicsit utána ennek a jól ismert szakmai mendemondának. A kommentár folytatását olvassa el az Adózónán!