Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
77 millió forintos tartalékot képeztek az elbocsátások miatti költségekre.
A Magyar Idők Kiadó Kft. 2016-os éves beszámolójához a minap leadott kiegészítő mellékletben a céltartalék fejezetben az szerepel, hogy a kiadó jelenlegi 100 százalékos tulajdonosa, Liszkay Gábor el fogja adni a céget a Mediaworks Zrt.-nek.
„Az átszervezés következtében a munkavállalók egy részének meg fog szűnni a munkaviszonya, a bekövetkezendő felmondási bérekre, végkielégítésekre, szabadságmegváltásokra képzett a Társaság ekkora mértékű céltartalékot” – áll a mellékletben.
A karcsúsítás előreláthatóan összesen 76,8 millió forint költséggel fog járni, a végkielégítések, a szabadságok kiváltása és a felmondási bérek és ezek járulékos terhei ennyit vihetnek el.
A Népszabadság bezárása után nem sokkal Mészáros Lőrinc közvetett tulajdonába került Mediaworks adja ki többek között a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot. Tavaly megszerezte a Pannon Lapok Társasága Kft.-t is, amely négy dunántúli megyében napilapok gazdája. Innen 500 millió forintos osztalékot vett ki, a tavalyi éve azonban veszteséges volt, 11 milliárdos árbevétel mellett 2,5 milliárd forintos mínuszt hozott össze.
A Magyar Idők Kiadó Kft. viszont tavaly észvesztő száguldásba fogott, egy év alatt közel 1,5 milliárd forinttal növelni tudta az árbevételét, amely így 2,4 milliárd forintra duzzadt. Az állami hirdetésekkel alaposan kistafírozott újság 2016-ban 375 millió forint adózás előtti nyereséget könyvelhetett el, egy évvel korábban még 340 milliós mínuszban volt.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.