Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Óriási az elvándorlás néhány cégnél, pedig lenne munkaerő, ha megfizetnék.
Ritka nagy az elvándorlási arány a magyar nehéz-, gép- és autóiparban, a 40 százalékot is elérheti – írta a Népszava. A lapnak a Vasas Szakszervezet elnöke arról beszélt: van olyan autógyár, ahova tavaly év elején 1600 embert vettek fel, mostanra közülük 16-an maradtak ott.
Mint mondta, az alacsony és kiszámíthatatlan bérek, valamint a rossz munkakörülmények okozzák a magas fluktuációt. Pedig minden második cég arról panaszkodik, hogy a munkaerőhiány akadályozza a tervei megvalósításában.
A munkaadók már a konkurencia kapujában is szórólapokat osztogatnak, amelyben pár ezer forinttal magasabb fizetést ígérnek – írja a lap.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.