Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A NAV adatai szerint duplaannyit termeltek 2018-ban a kisüzemi sörfőzdék, mint 2017-ben, de ez egy szabálymódosításnak is köszönhető.
Megduplázták tavaly a kibocsátásukat a kisüzemi sörfőzdék, az általuk előállított sör mennyisége meghaladta az egymillió hektoliterfokot - írja szerdai számában a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra hivatkozva.
Az 1,08 millió hektoliterfokos mennyiség után 874,9 millió forint jövedéki adót fizettek be, szemben a 2017-es 442,2 ezer hektoliterfokkal, amely 546,2 millió forintos bevallott adóval párosult.
Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke a lapnak elmondta: a duplázáshoz a szegmens dinamikus fejlődése mellett az is nagyban hozzájárult, hogy már a profilt váltó Pécsi Sörfőzde sem nagy sörgyárként fizet jövedéki adót.
2017 júliusától ugyanis a korábbi 8 ezer helyett évi 200 ezer hektoliterre emelte a jövedéki törvény a kisüzemi sörfőzdék minősítésekor a felső határt, az új szabályokkal 2018 volt az első teljes év.
Hektoliterfokonként 810 forint a jövedéki adó, a tavalyi 1,08 millió hektoliterfokos mennyiség pedig átlagosan 4,5 százalékos alkoholtartalommal számolva azt jelenti, hogy a kisüzemi főzdék Péccsel együtt tavaly már 240 ezer hektoliterig jutottak.
Gyenge Zsolt szerint reális cél lehetne, hogy néhány éven belül a kisebb főzdék adják akár a teljes sörpiac 4-5 százalékát, de a mostani 1,5-2 százalékról nehéz állami beavatkozás nélkül elmozdulni, mert - meglátása szerint - a nagy sörgyártók gyakran visszaélnek gazdasági súlyukkal: például a vendéglátóipari egységekkel több esetben nem azonos esélyekkel tárgyalnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.