A Pekinggel üzletelő Orbán pont a kínai-amerikai kereskedelmi háború csúcsán találkozik Trumppal

Recesszió fenyegethet Amerikában a kínai kereskedelmi háború miatt. Mindez akkor, amikor Donald Trump az újraválasztásáért küzd - figyelmeztet a Bloomberg üzleti hírügynökség. Mire számíthat így a Trump elnökkel a hét elején találkozó, a kínaiakkal egyre szorosabban együttműködő magyar kormányfő?

  • Lengyel Miklós Lengyel Miklós
A Pekinggel üzletelő Orbán pont a kínai-amerikai kereskedelmi háború csúcsán találkozik Trumppal

Kiegyensúlyozott szerződést akarunk - hangsúlyozta Liu Ho miniszterelnök-helyettes, a kínai főtárgyaló a kereskedelmi háborúban. Két napot töltött Washingtonban - hiába. Bár Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások konstruktívak voltak, Robert Lightizer főtárgyaló közölte: hétfőn újabb szankciók következnek. 300 milliárd dolláros kínai behozatalról van szó, vagyis lényegében a teljes importot büntetővámok sújtják majd. Drágábbak lesznek például az okostelefonok - hívja fel a figyelmet a Bloomberg. Pedig Trump tanácsadói ezt mindenképp el akarták kerülni, hiszen jövőre elnökválasztás lesz. Ha elszabadul az infláció és leáll a gazdasági növekedés, akkor Trump elveszítheti legfőbb ütőkártyáját, azt, hogy elnöksége alatt a gazdaság szép eredményeket produkált. Ezért hangsúlyozza azt Trump, hogy továbbra is jó a viszonya a kínai elnökkel.

Egy elhúzódó kereskedelmi háború sokkal inkább érintené Kínát, de megsebezné az amerikai gazdaságot is. A kínaiak felveszik a kesztyűt - hangsúlyozta Liu Ho miniszterelnök-helyettes, aki a hazai sajtó tudósítóinak nyilatkozott. A China Daily-nek elmondta, hogy Kína gazdaságát nem fenyegeti visszaesés az amerikai szankciók miatt. 2018-ban volt a mélypont - mondta a gazdaság irányításáért felelős miniszterelnök-helyettes. Ezen túljutottunk, és Kínát a belső dinamika viszi előre. A Bloomberg ezt nem így látja: korábban közölt egy összeállítást arról, hogy a vállalati csődök száma hihetetlen mértékben megugrott Kínában. A fő ok: az amerikai szankciók. Ráadásul Kínában olyan hitelpiramisok vannak, melyeket senki sem lát át. Korábban Hszi Csin-ping elnök azzal bízta meg Liu Ho miniszterelnök-helyettest, hogy csináljon rendet a pénzügyi piacon. Csakhogy Trump megindította a kereskedelmi háborút és így a gazdaságért felelős fő mandarint elszólította a kötelesség a hazai frontról a nemzetközire. 

Liu Ho szerint van esély a megállapodásra, ha az USA elismeri Kína egyenrangúságát

Ez kódolt üzenet: Trump azt várja Kínától, hogy a szellemi javak tulajdonjogát a nemzetközi normák szerint szabályozza. Washington ugyanis azzal vádolja Kínát, hogy ellopja az amerikai technológiát. Ebben a kérdésben az Európai Unió is hasonló állásponton van, hiszen a kínaiak lenyúlják az európai technológiákat is.

Peking viszont a belügyekbe való beavatkozásnak tekinti, hogy az USA rá akarja kényszeríteni a hazai törvénykezés megváltoztatására. Ez derült ki Liu Ho miniszterelnök-helyettes nyilatkozatából. Érdekes módon a kínaiak bíznak a tárgyalások folytatásában, míg a Bloomberg úgy értesült, hogy amerikai részről minimális szándék van csak erre.

A portál megkérdezte Obama elnök egyik fő Kína-tanácsadóját, hogy most mi lesz. Ely Ratner elmondta, hogy a helyzet igen nehéz. A nagy kérdés az, hogy a kínaiak tudnak-e (akarnak-e) előállni valamivel, amit Trump elfogad és lefújja a szankciókat. Az is kérdés, hogy fogja ezt Trump eladni az amerikai közvéleménynek a választási időszakban. A kínaiaknak nem sürgős - ezt egyértelművé tette Liu Ho miniszterelnök helyettes, aki a Harvard egyetemen szerezte a doktorátusát és így jól ismeri az Egyesült Államokat. Pontosan tudja: az elnöknek létfontosságú, hogy sikeres legyen a gazdaság a választási kampány idején.

Trump ezért azt javasolta, hogy a szankciókból befolyó pénzekből vásárolják fel azoknak az amerikai farmereknek a termését, akik elveszítették a kínai piacot a háborúskodás miatt. Ez édeskevés a farmereknek, akik pedig sziklaszilárd támogatói voltak Donald Trumpnak. Ha a kínaiak komoly retorziókkal élnek, akkor megrendíthetik Trump választói bázisát. Az amerikai elnök egy hónapot adott a kínaiaknak, hogy meggondolják magukat. Csakhogy egy kereskedelmi háborút megkezdeni sokkal könnyebb mind befejezni. Hszi Csin-ping elnök sem kívánja elveszíteni az arcát. Ezért marad a patthelyzet és a bizonytalanság. Ez pedig a legrosszabb a vállalkozóknak - nyilatkozták egyöntetűen hongkongi üzletemberek a South China Morning Post című lapnak.

Orbán a háború csúcspontján találkozik Trumppal

A kereskedelem azért is lehet forró téma a Trump-Orbán találkozón, mert két hét telt csak el azóta, hogy Orbán Viktor Pekingben tárgyalt, majd a kínai és a magyar külügyminiszter jelentős gazdasági együttműködésről egyeztetett. Márpedig Trump épp kereskedelmi háborúba vezényli az Egyesült Államokat Kína ellen.

Egy, a kereskedelempolitikára rálátó forrásunk erről annyit mondott: kaphat a kormány olyan kérést, hogy vigyázzon a kínaiakkal, de amíg nem érkezik olyan ajánlat, ami versenyezhet mondjuk a Budapest–Belgrád-vasút építésére adott kínai pénzzel, ez csak kérés marad. Különösen úgy, hogy az amerikaiak vámháborúba bonyolódtak Németországgal is, márpedig a magyar gazdaság sokkal inkább függ a némettől, mint az amerikaitól.

A kérdés az, hogy most, a kínai-amerikai kereskedelmi háború fellángolásával Trump mit vár, mit remél, mit követel majd egy NATO-szövetséges állam miniszterelnökétől.

A Trump-Orbán találkozó tétjéről, a lehetséges megállapodásokról és vitás kérdésekről itt olvashatnak további részleteket.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.