Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Bár a kávéfőzőket korábban gyártó cég csődbe ment, a kávéfőző további gyártásáról egy tavaly alapított cég gondoskodik, sőt a tovább fejlesztését is tervezik.
Nemrég írtunk arról, hogy elindult a felszámolása a Szarvasi Vas- és Fémipari Zrt.-nek, amely a város központjában levő telephelyén nem csak a legendás kávéfőzőket gyártotta, hanem lámpákat is. Ez utóbbiakat az IKEA megrendelésére fejlesztették volna, ám ez sikertelen próbálkozás volt, óriási veszteségekkel működött már tavaly is az üzem, végül az év elejére már az összes dolgozóját kénytelen volt elküldeni a cég. Azt már akkor is írtuk, hogy a kávéfőző gyártása nagy valószínűséggel nem szűnik meg, hiszen már hónapokkal a csőd előtt több cég alakult a gyártás folytatására.
A „vasipari” gyengélkedésével párhuzamosan már tavaly megalapították a Szarvasi Háztartásigép Zrt.-t, a Deerplast Kft. pedig a gyártásba kapcsolódott be az idén, ez utóbbi egyébként alvállalkozóként már a „vasiparival” is kapcsolatban állt a kávéfőzők gyártása kapcsán is. Még a múlt héten a hvg.hu is megkereste a gyártót, azt a választ kaptuk, hogy a működéshez szükséges pénzügyi hátteret a Szarvasi Háztartásigép Zrt. biztosítja, lényegében a Deerplast Kft. számára is a gyártás anyagi hátterét adja, valamint a szarvasi márkanév megőrzése is a Háztartásigép Zrt. feladata volt. Takács Zoltán, az utóbbi cég vezetője a Portfolio.hu portálnak adott interjújában külkereskedelmi célokról is beszélt, rövidesen főként a balkáni országokba fogják eladni a kávéfőzőket, mivel főként a hasonló kávézási szokásokkal bíró térségeket érdemes megcélozni a cégvezető szerint, így nem akarnak a lattéval és a cappuccinóval versenyezni.
A cég hivatalosan most jelentette be, hogy folytatják a gyártást, nyilván azért, mert várni kellett arra, hogy elinduljon a Szarvasi Vas- és Fémipari Zrt. felszámolása. Ez augusztus közepén megtörtént, így az egykori munkások elmaradt béreit, és a végkielégítéseket is kifizethetik hamarosan. Mivel azonban a kávéfőző gyártása folytatódik, mintegy 58 dolgozót továbbfoglalkoztatnak a januárban elbocsátott 400 munkásból. A gyártó most kiadott közleményében azt írják, hogy évente 100 ezer berendezést terveznek, azokat a nagy áruházakban is forgalmazzák, mint például, a Tesco, Spar és más üzletek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.