Nőverős feljelentés is bekerült a szegedi kampányba

Egyre durvul a kampány Szegeden is: nőverés, felmondott szerződés és a helyi egyetem is súlyosbítja.

  • hvg.hu hvg.hu
Nőverős feljelentés is bekerült a szegedi kampányba

Önkormányzati választás 2019

Idézze fel a 2019-es önkormányzati választás kampányának és a szavazás napjának eseményeit, illetve kövesse a fejleményeket cikksorozatunkkal. Innen megtudhat mindent arról, mi történik az ország önkormányzataiban.

Egy felmondását váratlanul bejelentő nőt ütlegelt annak Tisza Expo Kft.-nek a vezetője, amely rendszeresen szerződik az egyik, szegedi rendezvényeket is szervező önkormányzati céggel, a Szegedi Városkép és Piac Kft-vel. A verésről, és az azt megelőző szóváltásról is hangfelvételt készített a sértett, majd feljelentést is tett a rendőrségen, az RTL Klub híradójának információi szerint nyomozás folyik az ügyben.

A felvételt a sértett eljuttatta a Szegedma.hu szerkesztőségéhez, amely nyilvánosságra is hozta a hangfelvételt, majd rögtön kiadott a helyi Fidesz egy közleményt, amelyben felszólítják Szeged szocialista polgármesterét, hogy határolódjon el az esettől és bontsanak szerződést a szóban forgó vállalkozással. Az önkormányzat eddig nem reagált az esetre. A vállalkozó az RTL Klub stábjának nem nyilatkozott ugyan, de nem tagadta a verést, annyit mondott a televíziónak, hogy vodkás üveggel támadt rá a felmondását közlő asszony, ő csupán védekezett.

Nem ez volt az egyetlen izgalom a kampányban

Azzal indult a hét, hogy a Fidesz támogatta „független” jelölt kampányát bonyolító vállalkozás felháborodott azon, hogy a szegedi önkormányzat szerződést bontott velük. A marketingcég korábban ugyanis több városi rendezvényre is szerződést kötött a szegedi önkormányzattal. Hétfőn azt közölték a szegedma.hu-nak adott interjújukban, hogy az önkormányzat váratlanul bontotta fel velük a rendezvényhez szükséges terület használatáról szóló szerződést, mert ott abban az időpontban kampányrendezvényt tartanak. A cég közleményébben már az áll, hogy a különböző rendezvényekre szóló szerződéseiket még nyár elején bontotta fel az önkormányzati cég, amikor kiderült, hogy ők fogják a Botka László MSZP-s polgármester ellen induló Nemesi Pál kampányát szervezni.

Azóta is próbálnak egyezkedni a várossal, de nem jutottak dűlőre, így szerintük ezek a rendezvények nagy valószínűséggel elmaradnak. A városi rendezvények szervezéséért egyébként a Szegedi Városkép és Piac Kft. felel, az önkormányzati cég köt szerződéseket a városi rendezvények lebonyolítására. Megkerestük az önkormányzati céget, hogy mikor, milyen indoklással bontottak szerződést Nemesi jelenlegi kampánystábjával, illetve, szándékoznak-e szerződést bontani a Tisza Expóval, amely a "nőverő-ügy" miatt került a hírekbe. Egyelőre nem érkezett válasz.

Mi történik a Facebookon?

A szegedi Fidesz, és nem utolsó sorban a „független” polgármester-jelölt kampánystábja furcsa körülmények között létrehozott egy közösségi oldalt is. A nők elleni erőszak jegyében a kormánypárti kampánystáb lenyúlta a korábban a Rádió 88 védelmében kiálló civil szegediek közösségi oldalon létrehozott csoportját, ezt átnevezték a 100 000-en a szegedi nők védelmében csoportra, majd az admin azt is közölte, hogy bár a szocialisták oldalán történt a nőverés, mégsem szeretnének politikai tartalmú posztokat, hozzászólásokat látni az oldalon. Mindeközben az oldalt átnevező csoport, a Szeged a világ közepe, az oldalán rendre Nemesi Pál kampányrendezvényeit hirdeti.

Az egyetem se maradt ki

Szegeden az egyetem is beleállt a kampányba, mégpedig úgy, hogy a rektor hónapokkal ezelőtt utasította az intézmény dolgozóit, hogy engedély nélkül az egyetem nevét nem használhatják politikai célokra. (Időközben a júniusban többek által is hivatkozott linken található a rektori nyilatkozatot levették.) 

Mindeközben, pár hónapja a rektor magánemberként agitált egy televíziós műsorban Botka László ellenfele mellett, de egy-egy egyetemi rendezvényre nem a város regnáló polgármesterét hívják meg, hanem a kormánypárti jelöltet, igaz, nem politikusként, hanem a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként. De nem iparkamarai elnökként tartott fórumot Nemesi Pál két hete, amikor kifejezetten mellette kampányolni érkezett Szegedre a belügyminiszter, ő maga fogalmazott úgy, hogy őt azokra a helykre küldik, ahol keményebb küzdelem várható. Ezen a kampányfórumon az első sorban ültek a rektor és a kancellár is, nem magánemberként, hanem egyetemi vezetőkként üdvözölte őket B. Nagy László, szegedi kormánypárti parlamenti képviselő.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.