Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába próbálták az esetleges lemondásáról kérdezni az újságírók.
A Boeing régóta támadott vezérigazgatója Dennis Muilenburg az amerikai szenátus elé ment beszámolni a vállalata egykor legkeresettebb gépének, a 737 Maxoknak a két balesetével kapcsolatban, amikor letámadták a riporterek.
Muilenburg, akinek a balesetek óta ez volt az első nyilvános meghallgatása a szenátusban, a CNBC tudósítása szerint megtagadta a reagálást arra a kérdésre, hogy tervezi-e lemondását. A kérdés már csak azért is aktuális, mert a Boeing két hete szétválasztotta a vezérigazgatói és igazgatósági elnöki tisztséget, utóbbi immár David Calhoun, míg előbbinek megmaradt a korábbi elnök-vezérigazgató Dennis Muilenburg. Mindemellett
múlt héten kirúgták annak a szervezetnek a vezetőjét is, amely a 737 MAX-okat gyártja.
Amikor azt kérdezték tőle, hogy van-e bármilyen megbeszélés a vezetőséggel az elbocsátását illetően, akkor annyit válaszolt, hogy ha vannak is ilyenek, ő azokban nem vesz részt.
A vezérigazgató mindössze annyit mondott, hogy mivel a katasztrófák az ő vezetése alatt történtek, ezért nagy a felelősségtudata, így most a fő feladatának a repülésbiztonság növelését tartja. Ezen felül részvétét fejezte ki az áldozatok családjának.
A Boeing 737 Max baleseteiről szóló cikkeinket ide kattintva érheti el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.