Akkunagyhatalom lesz Gödből akkor is, ha a gödiek nem akarják
Ipari zónává változik-e Göd egyik városrésze, vagy sem? Azok, akik a folyamatosan bővülő Samsung SDI közelében laknak, elkeseredettek és tehetetlenek: mennének, de nincs hova. Az önkormányzat nem tagadja: a beruházással együtt kell élni.
Szemerkélő esőben érünk Gödre. A Samsung gyárához vezető úton egy zöld mellényes férfi jelzi, lassítsunk, „nem lehet továbbmenni, tűz van a gyárban” – hadarja. A környéket ekkorra ellepik a mentők, a tűzoltók, még mentőhelikoptert is látni. Mint később megtudjuk, a legmagasabb, ötös riasztási fokozatot rendelték el, a gyárban ugyanis veszélyes vegyi anyagokkal dolgoznak. A nemrégiben beiktatott új polgármester, Balogh Csaba a Facebookon közölte, egy gép gyulladt ki, a lángokat a munkások még azelőtt eloltották, hogy a tűzoltók kiértek volna. Azt írta, „nincs veszély”.
Cikkünk megjelenésével egyidőben a hvg 360-on megnézheti a Gödön forgatott videónkat is, amelynek ajánlóját itt láthatja:
A városban mégis futótűzként terjedt, hogy mi történt a gyárban. Egy férfi még azt is megmutatta, hol várakoztak a munkások, amíg tartott a hűtés. A gyár később bocsánatot kért, amiért a sok szirénázó autó megzavarta a helyiek nyugalmát. Közölték azt is, az eseményt elemzik, és mindent megtesznek, hogy hasonló zavar még egyszer ne forduljon elő.
Gigagyár lesz a gödi
A gödi gyárban csak nemrég kezdtek el újra termelni. Noha a Samsung-üzem 2001-ben épült, 2014-ben le kellett állítani a munkát, mert az akkoriban gyártott képcsövekre, plazmapanelekre, folyadékkristályos kijelzőkre, újratölthető akkumulátorokra és érintőképernyőkre már nem volt kereslet Európában. Az üzem sokáig üresen állt, hiába kerestek rá vevőt.
Aztán 2016-ban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy újraindul a gyártás Gödön, a Samsung ezúttal elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd. Ehhez bővíteni kezdték a telepet: 25 hektárnyi erdőt irtottak ki, hogy ezzel együtt 80 hektáron építkezhessenek. Valóságos gigagyár lesz a gödi, ha elkészül, hozzá hasonló nagyságú csak néhány van a világon.
A gyár már most is akkora, hogy a Vác melletti hegyről, a Naszályról is látni. Körbeautózva a területet azt láttuk, hogy az új építésű részen még az elején tartanak a munkának, egy újabb csarnok alapozásával már végeztek ugyan, az új részleg viszont valószínűleg a teljes, letarolt területet betölti majd. Ottjártunkkor is dolgoztak a markolók, a teherautók, rendezték a terepet.
Az ipari zónához szükséges földeket az önkormányzat vette meg a tulajdonosoktól, ehhez az állam 2,1 milliárd forintot adott. A fejlesztést kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánították, így a gyár bővítéséhez szükséges szakvéleményeket gyorsan kiadták a hatóságok. Az új gyár 2017-es átadóján Orbán Viktor miniszterelnök is ott volt, azt mondta, hogy a
jövő költözik be Gödre,
ahol pár éve még csak képcsöveket gyártottak, most pedig az elektromos járművek akkumulátorait készítik majd, és a területen óriási a fejlődés.
A Zrínyi és Balassi utca sarkáról messzire, egészen a gyárig ellátni. A távolban az erdő egyszer csak megszakad, helyét daruk veszik át. Körülöttük a gyár, akár a kisgömböc, úgy hízik. 390 milliárd forintos beruházásról van szó. Azt, hogy Gödön akkumulátorgyár legyen, a kormány is támogatja. A vissza nem térítendő támogatás összegét azonban nem tudni, csak annyi biztos, hogy ezt még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia. Szijjártó Péter annyit közölt, hogy a támogatás összege összhangban van a beruházás méretével, és jelentős. A Portfolio.hu gyűjtéséből kiderül, hogy a 2017 után bejelentett, nagy volumenű beruházások közül a harmadik legnagyobb a Samsungé, még a BMW debreceni építkezését is megelőzi. Ahogyan arról a hvg360 is beszámolt, a magyar kormány arra számít, hogy az ország „európai akkumulátorgyártó nagyhatalommá” lép elő 2023-ra. Akár egyharmadot meghaladó részesedése lehet az uniós járműakkumulátor-gyártók piacán – olvasható a friss konvergenciaprogramban.
Magyarországon nem a gödi az egyetlen akkumulátorprojekt: már működik a Sungeel Hitech feldolgozóüzeme Szigetszentmiklóson, az Enmech alkatrészgyára Tatabányán, a GY Yuasa miskolci egysége pedig 2019 végén vagy 2020 elején kezd termelni. Jelenleg körülbelül évi 200 gigawattórányi akkumulátor legyártására van kapacitás a világon, 2023-2024-re ez 1000 gigawattórányira nőhet. Magyarország ebből körülbelül 20 gigawattórányit adhat.
Menekülnének a lakók a gyár közeléből
A Samsung gödi gyárától nem messze, a város Bócsának nevezett részén lakik Cseszneki Katalin. Húsz éve is elmúlt, hogy ide költözött Alsógödről, most pedig már mindent megtenne, hogy elmehessen innen is. Azt meséli, a lakóházaktól nagyjából 100 méterre van az elektrolittároló, amelyet folyamatosan hűteni kell, és amely robbanásveszélyes.
Itt olyan anyagokkal dolgoznak, hogy ha bekövetkezik egy katasztrófa, és a szél is a lakóházak felé fúj, akkor a 100 méteren belül lakók számára ez fél órán belül halálos veszélyt jelenthet. És minél messzebb megyünk, annál tovább élhet valaki.
Az ő háza közel esik a gyárhoz, attól tart, hogy egy nagyobb baleset esetén esélye sem lenne a túlélésre.
Errefelé az ingatlanárak is alacsonyak: míg Alsógödön egy 90 négyzetméteres házat 60 millió forintért is el lehet adni, addig közel a gyárhoz, a bócsai részen 30 millióért sem kell senkinek. „Van, aki a táblát se teszi ki, hogy eladó, mert fölösleges. Még csak érdeklődő sincs az ingatlanokra, mert itt van ez a förmedvény” – mutatja. Másokkal együtt ügyvédhez is fordult, nem járt sikerrel, bíróságra nem megy, a pereskedés sokáig tart és drága.
A környékbeli lakókkal együtt most azt szeretné elérni Cseszneki Katalin, hogy az önkormányzat vegye meg az ingatlanját azoknak, akik szeretnének innen elmenni. Akik pedig maradnának, azok kapjanak kártérítést. Hogy pontosan mennyi pénzről lenne szó, még nem számolták ki. A városnak ezen a részén hozzávetőleg 120 ingatlan van, de a lakók szerint senki sem veszi őket komolyan, hiába panaszkodtak már, hogy akkora a zaj, nem tudnak pihenni.
Tátrai Sándor méréstechnikával foglalkozik, többször is mérte már a hangerőt a gyár közelében. A hvg.hu-nak azt mondta, jelentősen nagyobb a zaj, amióta a hűtőtornyokat áthelyezték, régen még hallani lehetett a tücsköket, a bogarakat a kertben, mára csak az állandó zúgás maradt. „Olyan, mintha egy autópálya mellett laknánk, csak nem egy kamion megy el, hanem folyamatos a forgalom” – magyarázza.
A gyár közvetlen közelében, a hűtőtornyok lábánál álltunk meg beszélgetni, Tátrai Sándor azt mondja, itt körülbelül 70 decibelt szokott mérni, 40 decibel fölötti zajterhelés már káros az egészségre. Ő is attól tart, hogy a környezet eliparosodik, állandó lesz a zaj és a légszennyezettség. Kifogásolja azt is, hogy nagyon kevés rálátásuk van a lakóknak arra, hogy valójában mi is zajlik a gyárban, és még azt sem tudják pontosan, megy-e már egyáltalán a termelés, vagy még mindig a tesztüzem tart. Szerinte minimum elvárható lenne a biztonsági tájékoztatás, ahogyan a zaj csökkentése is.
Ha kimegyek, pont rálátok a hűtőtornyokra
– mutatja az ajtóból Váczy Katalin. Ő a gyártól nem messze lévő Oázis lakóparkban lakik. Arra panaszkodik, hogy éjszaka nem tud pihenni, annyira hangos a gyár, és ha nem lesz változás, azt tervezi, elköltözik. Hozzá hasonlóan mások sem szeretnének ilyen környezetben élni.
A helyiek nehezményezik, miért Göd M2 felé eső területén bővíti gyárát a Samsung, miért nem az autópálya túloldalán. Azért is dühösek, mert hiányolják a mindenre kiterjedő tájékoztatást, úgy érzik, hogy a kormány és a dél-koreai gyár a fejük fölött döntött a bővítésről.
Az önkormányzat a törvényesség határáig nyújtózkodhat ebben az ügyben
– közölte Fülöp Zoltán önkormányzati képviselő, aki legutóbb a gödi összefogás jelöltjeként indult a választáson. Elismeri, az önkormányzat nem sokat tehet, a beruházásba a helyieknek nem sok beleszólásuk van, „ez a beruházás már itt van, együtt kell tudnunk vele élni”. Kiemelte, hogy az önkormányzati választási kampányban az ellenzéki pártoknak nem volt olyan vállalása, hogy ezt a bővítést leállítsák vagy megakadályozzák, nem is nagyon lehet, és nem is észszerű. „A beruházás már bőven túl van azon a ponton, amikor ezt még vissza lehetne fordítani” – mondja, ezért a cél a békés együttélés. A Pest megyei településen 13 év után bukta el a Fidesz–KDNP a választást, a várost már a momentumos Balogh Csaba vezeti, és a képviselő-testületben is több az ellenzéki képviselő, mint a kormánypárti.
A helyiek elmondása szerint a korábbi városvezetésnek nagyon rossz volt a kommunikációja, a lakók hiányolták a tájékoztatást, a lakossági fórumokat, és szerették volna, ha őket is megkérdezik arról, szeretnék-e, hogy közvetlenül mellettük épüljön egy hatalmas, vegyi anyagokkal dolgozó üzem. A város korábbi fideszes polgármestere, Markó József korábban úgy érvelt, szükség van a Samsung iparűzési adójára, így az új gyárra is.
Veszélyes anyag van, környezeti hatástanulmány nincs
A gyárban jelentős mennyiségű veszélyes anyaggal dolgoznak, ez egy 2018 márciusában készített, a Samsung és a Generisk Kft. által kiadott lakossági tájékoztatási tervből is kiderül. Eszerint
- lítiumionakkumulátor-gyárról van szó,
- a lítiumion-akkumulátorok katódelektródája tartalmaz egy speciális fémoxidot, amely lítiumból és más fémekből áll. Ez az úgynevezett katód-aktívanyag teszi lehetővé a katódként viselkedést az akkumulátorban. A katód-aktívanyag egészen a feldolgozásig szilárd por, amely belélegezve mérgező,
- az akkumulátorhoz használt elektrolit tűzveszélyes folyadék. A gyárban egyszerre egy időben 26 tonna dimetil-karbonát tartalmú tűzveszélyes elektrolit lehet jelen,
- a katód-aktívanyagok feldolgozása, tárolása zárt rendszerben történik. Ha valamilyen baleset következtében az mégis a szabad levegőbe kerül, akkor mérgezési hatással kell számolni.
- a felhasznált elektrolitot egy különálló, robbanás-biztonságtechnikai előírások szerint megépített tároló épületben tartják. Ha itt elektrolitszivárgás történik, akkor elképzelhető tűzeset, illetve robbanás az épületben.
A dokumentum figyelmeztet még a raktározással összefüggő súlyos baleseti lehetőségekre is. Két példát említ: az egyik, ha nagyon mérgező szilárd anyagok csomagolása sérül, a másik, ha tűz üt ki a raktárban. Utóbbinál térképen jelezték, mekkora távolságon és időn belül lehet akár halálos kimenetelű is a baleset. Noha az üzemben készülő nedves elektrolitos cellákhoz erősen mérgező vegyi anyagokat használnak, a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala arra jutott, hogy az új gyárnak nem lesz jelentős környezeti hatása, ezért hatástanulmány sem készült.
„Évi mintegy 20 ezer tonna veszélyes anyag fordul majd meg a gyárban, ennek a tárolására, szállítására, kezelésére oda kell figyelni, ezért is szeretnénk a korábbinál nyíltabb kommunikációt a gyárral, hogy a lakókat megfelelően tudjuk tájékoztatni” – mondja Fülöp Zoltán.
A képviselő hozzátette, szeretnék rendezni az üzemben dolgozó vendégmunkások elhelyezését is: nemrég felszámoltak egy illegális munkásszállót Gödön, ahol elképesztő körülmények között zsúfoltak össze munkásokat, és ez még csak nem is az egyetlen eset volt. Egy helyi lakos meg is mutatta, melyik felsőgödi házban szállásoltak el több távol-keleti munkást. Arra a kérdésünkre, hogy épülhet-e munkásszálló a városban, az önkormányzati képviselő úgy felelt, Gödön van több olyan ingatlan is, amelyeket szeretnének a tulajdonosok munkásszállóként üzemeltetni. Erre valószínűleg akkor lesz lehetőségük, ha ezek sem túlzsúfoltak, sem egészségtelenek, sem zajosak nem lesznek – erről szeretne megállapodni az önkormányzat a szállásadókkal és a gyárral. A dél-koreaiakon kívül sok az ukrán, a szlovák vendégmunkás, de buszokkal hozzák az embereket Vác és Gyöngyös környékéről is. A gödiek közül kevesen dolgoznak a gyárban.
Ottjártunkkor műszakváltás volt a Samsungnál, sorra érkeztek a munkások. Felvételt készíteni róluk nem lehet, a gyárat védő biztonsági cég alkalmazottai még a környékbeli utcáról is elzavarnak. Mesélik a városban, hogy a gyárban is nagy a szigor, a munkások csak úgy léphetnek be, ha előtte leragasztották telefonjuk fényképező lencséjét, nehogy valami információ kikerüljön a gyárból.
Kerestük a Samsung SDI-t, hogy megtudjuk, milyen állapotban van a beruházás, a terveknek megfelelően halad-e, hogy még mindig a tesztüzem zajlik, vagy már élesben megy-e a termelés, és hogy az 1200 felvenni tervezett emberből eddig hányat sikerült alkalmazni. Választ egyelőre nem kaptunk.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium mindenesetre kiáll a beruházás mellett, a hvg.hu-val azt közölték, hogy a kormány foglalkoztatás- és fejlesztéspolitikai céljaival szorosan összefügg, hogy „az elektromobilitás egyik globális nagyvállalata tevékenységi körét bővítve jelentős, 1200 új munkahelyet teremtő beruházást hajt végre Magyarországon. A járműgyártás jövőjét az elektromos autók jelentik, ezért Magyarország kiemelten kezeli az új autóipari korszakra épülő technológiákat.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Vizsgálja az Európai Bizottság, nem ad-e a kormány tiltott támogatást a Samsungnak
Nem biztos abban a testület, hogy a gigantikus gödi beruházásra adott támogatás megfelel az EU szabályainak.
Óriási beruházást hoz a Samsung Magyarországra
390 milliárd forintból bővítik a gödi akkumulátorgyártó üzemet.