Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Már nagyban szedik ki a karácsonyfának szánt fenyőket a földből a Nagykanizsa melletti Surdon.
Már megkezdődött a karácsonyfáknak szánt fenyők kitermelése a magyarországi erdőkben, az árak várhatóan nem változnak az előző évhez képest – írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Idén is Somogyból, Zalából és Győr-Moson-Sopron megyéből kerül a legtöbb fenyő Budapestre, de Olaszországba, Romániába és Horvátországba is jut.
Az ország fenyőfáinak zömét egyetlen községben, a Nagykanizsa melletti Surdon nevelik.
Az egykor szántónak használt földterületeken 1,5-2 millió fenyő van, és ezek közül a surdi termelők évente 800 ezer fenyőt visznek a piacra – olvasható a lapban.
Surd polgármestere, Kanász János elmondta: a szezon a földlabdás fenyőfák kiemelésével már elkezdődött, a termelők pedig a napokban a nordmannfenyők vágását is megkezdik. A szintén fenyőtermeléssel foglalkozó településvezető szerint még mindig ez a típus a legkelendőbb a piacon, de új trend van kialakulóban:
a mára szinte elfeledett lucfenyőt újra elkezdte felfedezni a piac.
A cikk szerint az árak várhatóan nem változnak majd a tavalyihoz képest: lucfenyőt 3000 forintos méterenkénti áron lehet majd kapni az árusoknál, az ezüst- és a nordmannfenyő métere pedig 5000 forint körül alakul. A konkrét árak ettől eltérhetnek, sokan ugyanis darabáron értékesítik a fenyőket – olvasható a lapban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.