Egy egész vasútépítési üzletágat „ruháztak át” Mészáros Lőrinc lányára és vejére

Az állami közbeszerzések egykori bajnoka, a jelenleg állami felszámolás alatt álló Penta Industry 2019 közepén, még a felszámolás előtt átruházta vasútépítési üzletágát a Homlok Zrt.-re.

Egy egész vasútépítési üzletágat „ruháztak át” Mészáros Lőrinc lányára és vejére

Módosította a MÁV a Penta Industry Kft.-vel és a Homlok Zrt.-vel a kisvárdai állomás korszerűsítésére eredetileg még 2017-ben kötött, 5,1 milliárd forint értékű szerződését – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. A szerződésmódosításra azért volt szükség, mert a Penta 2019. júniusában „átruházta (szerződéseket, eszközöket és munkavállalókat magában foglaló) Vasútépítési Üzletágát a Homlok Építő Zrt. részére”.

A Homlok Zrt. vezérigazgatója Homlok Zsolt, többségi tulajdonosa pedig egy áttétellel Homlok Zsolt és felesége, Homlok-Mészáros Ágnes – Mészáros Lőrinc felcsúti dollármilliárdos lánya. A Swietelsky Vasúttechnikai cégtől induló Homlok 2016 novemberében alakította meg cégét, a Homlok Építő Zrt-t, az első évben hatszázezer forint árbevételt ért el, de már 2017-ben 650 millió forintra rúgott a cég bevétele, 2018-ban pedig már közel négymilliárd forintot sikerült bezsákolnia. Homlok Zsolt 2017-ben házasodott össze Mészáros Ágnessel.

Nem bírta ki az esőt a focipálya, amit Mészáros Lőrinc veje 1,1 milliárdért újított fel

Az első ütem áprilisra valósult meg, épp csak játszani nem lehet a frissen átadott pályákon.

A Penta Industry egy időben a NER egyik kedvenc építőipari cége volt, többek közt a Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter alá tartozó Nemzeti Sportközpontnak köszönhetően. A cég körül már 2018 végén komoly problémák voltak. Nem készült el a Bibó kollégium a vizes világbajnokságra, visegrádi gyerekek vártak az általános iskolájukra, rákospalotaiak az orvosi rendelőjükre. Már a kormányzat emberei is panaszkodtak a Penta megcsúszó projektjeire – írta az Index. A cég ellen több tucat felszámolási eljárást kezdeményeztek, mindenféle tartozások miatt. A felszámolás 2019. november elején indult el.

Vár állott, most stadion - Disneyland magyar módra

Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter választási körzetére húszmilliárd forintnál is több adófizetői pénz jutott az elmúlt években. A helyiek örülnek, hogy dől a pénz, csak az nem tetszik nekik, hogy mire. Hiába az extra támogatás, turistából és munkahelyből nem lett több a városban. Riport.

A kormány egy 2019. december 23-ai rendelettel stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Pentát – ez azt jelenti, hogy felszámolását állami felszámoló végzi.

Nem világos, hogy a Penta 2019 közepén miért és milyen feltételekkel „ruházta át” vasútépítési üzletágát a Homlok Zrt.-re – az ügyben kerestük mindkét céget, ha válaszolnak, közzétesszük.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.