Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Csíki Sör tulajdonosához köthető cégek, illetve egy Magyarországon élő, a NER-ben is sikeres építőipari vállalkozó taroltak egy romániai fejlesztési pályázaton.
Legalább kétmilliárd forint magyar állami támogatást nyertek egy pályázaton Lénárd Andráshoz, az Igazi Csíki Sör Manufaktúrához köthető vállalkozások – értesült a Magyar Hang.
Kozma Mónika, a magyar állami támogatások elosztásáért felelős romániai Pro Economica alapítvány vezetője a lap megkeresésére elismerte, hogy a Székelyföldi Gazdaságfejlesztési Program keretében kiírt pályázati felhívásokon szerepel két olyan nyertes cég, amely Lénárdhoz köthető. De hozzátette, hogy amíg nem kötik meg a támogatási szerződést a nyertesekkel, addig az alapítvány további részletekre nem válaszolhat.
Az anyaországi támogatás elnyerését egyébként egy interjúban maga Lénárd is elismerte. A Székelyhon hírportálnak arról beszélt, egy chipsgyárat és egy malátafeldolgozó üzemet épít a sörgyára mellé, és a 25 millió euró értékű összberuházásra magyar kormányzati támogatást kapott. Lénárd András az interjúban elmondta, hogy a magyar adófizetők támogatásával megépített malátagyár termelésének egy részére együttműködési megállapodást kötöttek. Ami nem kell az Igazi Csíki Sör előállításához, azt megveszi a rivális Heineken.
A kormány suttyomban sokkal több pénzt tol ki a határon túlra
Az év közbeni átcsoportosításoknak köszönhetően 2018-ban két és félszeresére hízott a határon túli támogatásokat osztogató Bethlen Gábor Alap büdzséje. Ebből 75 milliárdot osztottak ki egyedi elbírálással, a Miniszterelnökség „szakmai javaslatai" alapján. A pénz nagy része Erdélybe ment.
A fent említett pályázaton összesen 8,7 milliárd forint elosztásáról született döntés. A pénz több mint felét, összesen 4,53 milliárd forintot egy Magyarországon élő építőipari vállalkozóhoz köthető cégek nyertek el – írja a lap. Balázs Attila több mint két tucat vállalkozást birtokol, és ezek meglepően sikeresek az anyaországi közbeszerzéseken. Nagyon aktívak a NER presztízsberuházásait jelentő stadionépítéseken is, ráadásul a kormány nemzetstratégiai szempontból kiemeltté nyilvánította egy zuglói megaprojektjüket.
Nem meglepő módon a sok milliárd forintot osztogató Pro Economica puszta léte szúrja a román kormány szemét. A román külügyminisztérium egy közleményben azt írta 2019 végén, hogy a tárca több ízben is azt kérte a magyar féltől, hogy ezt a programot átlátható módon, a román törvényeket, az európai uniós belső piaci szabályait és a romániai regionális fejlesztési stratégiákat tiszteletben tartva, diszkrimináció nélkül bonyolítsa le. „Felhívtuk a magyar fél figyelmét arra, hogy a gazdasági segítségnyújtás a nemzetközi szabványok szerint túlmutat azokon a kiváltságokon, amelyeket egy ország egy másik állam területén élő rokon kisebbségnek nyújthat, következésképpen ilyen intézkedéseket csak a román fél beleegyezésével, bármiféle etnikai alapú megkülönböztetés nélkül lehet csak hozni.”
Norvég Alap: beszólt a kormánynak a norvég miniszterelnök
Erna Solberg szerint az illiberális hatalmak nem értik, miért fontos a független civil társadalom.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?