Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Újabb 150 milliárd forintot biztosít a kormány a magyarországi szálláshelyek teljes körű felújítását célzó program utolsó szakaszára, valamint további turisztikai fejlesztésekre.
Minden magánszálláshely szobánként 1 millió forint támogatást kap felújításra még az idén – jelentette be kedden Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Guller Zoltán elmondta, hogy a járvány okozta válságból való kilábalást a fejlesztések folytatása segíti, így a turizmusban a kormány még magasabb fokozatba kapcsolt, amikor a fejlesztésekről döntött. Folytatódnak a strandok, csúszdák, a tourinform-irodák fejlesztései, a Bahart több milliárd forintért vásárol hajókat, szállodák és panziók épülnek, továbbá több mint 100 attrakciófejlesztés zajlik jelenleg is.
A 2017-ben indult Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban eddig 750 panzió kapott támogatást, amelynek révén 1000 szoba épül és 4700 szobát újítanak fel. Ezek közül 510 panzió már idén nyáron üzemel.
Guller bejelentette azt is, hogy a program új szakaszba lép: még ezen a héten 85 milliárd forint támogatást ad az ügynökség a 100 szoba feletti szállodák építésére és felújítására a vidéki Magyarország területén, 35 szálloda építése és fejlesztése eredményeként 1500 új szoba jön létre és 4200 megszépült szoba áll majd a vendégek rendelkezésére, emellett 4 vidéki ötcsillagos szálloda megújítását is támogatják. A 85 milliárd forint forrás mellé a vállalkozók további 85 milliárd forintot biztosítanak, így összességében 170 milliárd forinttal járul hozzá mindez a hazai turizmus fejlesztéséhez.
A vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban. A program célja, hogy 28 000 szálláshely összesen 55 000 szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kapjon még ebben az évben, annak érdekében, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban.
Ezeken túl még májusban 5 milliárd forint keretösszeggel írnak ki pályázatot Balaton-parti kempingek fejlesztésére.
A pályázatra a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központon keresztül lehet jelentkezni, de várják azokat is, akik eddig még nem regisztráltak. A támogatást még ezen a nyáron folyósítják, azt december 31-ig kell felhasználni.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
A koncessziókkal a Tisza Párt elnöke szerint ezer milliárd forintot loptak el.