Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Fejér-B.Á.L-nak nem sikerült megismételni a tavalyi sikerévet.
Sorra nyeri a közbeszerzéseket a Fejér-B.Á.L, a felcsúti polgármester három gyerekének vállalkozása. A 2019-es üzleti évre vonatkozó beszámolójuk alapján ennek ellenére nem sikerült megismételniük az előző évi sikert: a zrt. hazai árbevétele 17 milliárd forint, ami kevesebb, mint a 2018-ban elért 22,8 milliárd. A saját tőkéjük is 6,1 milliárdról 2,1 milliárdra csökkent.
Az adózott eredményük pedig arányaiban még kevesebb: míg 2018-ban 5,6 milliárdos nyereséggel zárták az üzleti évet, ez a tavalyi évre vonatkozó beszámolójuk szerint 1,5 milliárd. A közgyűlés jegyzőkönyve alapján idén nem fizettek osztalékot, a cég nyereségét az eredménytartalékba helyezik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.