Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Pénz és szándék lenne rá – árulta el a cég magyarországi vezetője a Világgazdaságnak.
A pénzügyi keret a mostani bővülési ütemnél nagyobb expanzióra is lehetőséget adna – nyilatkozta a Világgazdaságnak Bernhard Haider, az Aldi hazai ügyvezető igazgatója.
A lap a többi közt a plázastopról kérdezte a cégvezetőt, aki azt mondta:
„Az új üzletek építése hosszú távon, éves szinten kiszámítható mértékben jelentene stabil megbízást a hazai építőiparnak, amire a lakásépítések visszaesése, illetve a vírus következtében kialakult válság miatt szüksége is lehet.
Haider arról is beszélt, hogy az elmúlt években 184 milliárd forintot fektettek be Magyarországon, ebből tavaly 8,5 milliárdot, amiből 4,6 milliárd ment a hálózat bővítésére – erre idén is hasonló összeget szánnak. Az idei fejlesztésekről elmondta, hogy logisztikai központjuk egy 8800 négyzetméteres hűtőraktárral bővül, amivel megduplázzák a magyarországi hűtőraktár-kapacitásukat.
A napilap a kiskereskedelmi különadóról is megkérdezte Bernhard Haidert, aki meglehetősen diplomatikusan válaszolt: a mostani válság mindenki részéről áldozatokkal jár, ezért jogkövetők és megfizetik a különadót.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.