Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Dolomit Kft. gánti bányájából szállítottak zúzottkövet az útépítéshez.
Orbán Viktor apjának, Orbán Győzőnek a bányacége is részt vett az M4-es út építésében, amelyet nemcsak az Európai Unió kritizált, hanem a magyar kormány is túlzottan drágának tartott – mindez a Direkt36 birtokába került dokumentumokból derült ki.
A lap szerint az Orbán-család vállalkozásai úgy jutottak közpénzhez állami beruházások beszállítójaként, hogy a kormányfő évekkel ezelőtt arra kérte az apját, hogy ne vegyen részt állami projektekben.
Még 2015-ben állították le az M4-es építését egy szakaszon, amelyen Simicska Lajos akkori cége, a Közgép is dolgozott. Lázár János egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta többek között az útépítésről, hogy varázslatosak a költségek, „egy kilométer a sík Alföldön 4 milliárd forintba kerül”. Azt is előrevetítette, hogy ellenőrzések lehetnek a beruházásnál.
Ennek az eredményeit nem tették közzé, viszont a Direkt36 kiperelte a projekt részletes dokumentációját. Az iratok szerint a költséges állami projektben Orbán édesapjának cége is részt vett: a Dolomit Kft. gánti bányájából szállítottak zúzottkövet az útépítéshez. Többek közt gánti kőből készült az M4-es aszfaltkeveréke, az út padkája és a leállósáv is.
A lap azt állítja, hogy az Orbán cég építőanyagait szállították az Üllő-Albertirsa, és az Albertirsa-Cegléd közötti szakaszra (az előbbit 52,1 milliárd forintból az Euroaszfalt és a Duna Aszfalt konzorciuma, az utóbbit pedig 20,4 milliárd forintból a Colas építette). Az építkezések dokumentációjában több tucat olyan iratot találtak, amelyen a Dolomit Kft. neve szerepel: többek közt az építkezéshez felhasznált anyagokat bemutató iratokon, a cég saját termékeiről kiadott teljesítménynyilatkozatain és különböző vizsgálati jegyzőkönyveken.
A Dolomit Kft. egyébként meglehetősen jó évet zárt tavaly, 1,8 milliárd forintos nyereséget ért el, ezt pedig a tulajdonosok mind ki is vették osztalékként a vállalkozásból.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.