szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már csak 16,4 milliárd forint kell a Biodóm befejezéséhez, és ebből csak 5 milliárdnak nincs meg a fedezete. A pluszpénz ráadásul nem azonnal kell, hanem a 2024-ben várható átadásig elnyújtva. Az nem opció, hogy az építmény ne biodóm legyen, a majdani üzemeltetést pedig alaposan ki kell dolgozni - olvasható a hvg.hu birtokába került jelentésre az állatkert épülő intézményéről.

Várhatóan 16,4 milliárd forint beruházási költség szükséges a befejezésig a versenyképes és attraktív látogatói élmény biztosításához - olvasható a fővárosi állatkertben (FÁNK) épülő Biodóm hvg.hu birtokába került felülvizsgálati jelentésében, amelyet az önkormányzat rendelt az Enviroduna Kft-től. A lapunk birtokába került elemzés szerint ez jó hír, a FÁNK legutóbbi, 2019 májusi költségtervében ugyanis még az szerepelt, hogy 26 milliárd kell a befejezéshez.

Jobban hangzik, mint a huszonsok milliárd

A felülvizsgálat szerint az előzetesen becsült költségek jelentősen csökkenthetőek, persze szem előtt tartva, hogy bizonyos tételeket még nem terveztek be, így ezek pontos költsége jelenleg csak becsülhető - figyelmeztet a jelentés.

A 16,4 milliárdos költség ráadásul nem jelenti, hogy még ennyi pénzt kellene beletolni a projektbe,

csak 5 milliárd forintra nincs fedezet.

A hatályos kormányzati támogatási szerződés alapján rendelkezésre álló, szerződéses kötelezettségvállalásokkal jelenleg nem terhelt keret összege 6 milliárd forint, ezen kívül a projekthez kapcsolódik még az eredetileg a Hermina Garázs kialakítására a kormány és az önkormányzta egyeztetési fóruma, a Közfejlesztések Tanácsa által is jóváhagyott 5,7 milliárd forint. A fenti összegben nincsenek benne az üzemeltetési és marketingköltségek, benne vannak viszont a hátralévő tervezési munkák, a generálkivitelezői díjak, a szakszerű projektirányítás költségei és az előre nem látható tételekre képzett tartalék.

A pénzt 2024-ig kell belerakosgatni

Ráadásul az 5 milliárdra a felülvizsgálat során felállított modell szerint nem 2020-ban és nem egy összegben, hanem a következő évek során időben elnyújtva, lépcsőzetesen lesz szükség. Ez megint csak üdvözlendő fejlemény, azonban továbbra is nyitva marad a kérdés, hogy a kormány vagy a főváros vagy a kettő megosztva fogja beletenni a projektbe a hiányzó pénzt. Karácsony Gergely főpolgármester épp a jelentés publikálása előtti napon, szerdán jelentette be, hogy a fővárosi önkormányzat a járvány és a gazdasági válság miatt pénzügyileg gyakorlatilag a túlélésért küzd.

A felülvizsgálat során ütemtervet is készítettek a projekt befejezésére, e szerint

a beruházás befejezésének időigénye 2020 szeptemberétől számítva 3,5–4 év,

a hátralévő munkálatok előkészítetlensége, de azok objektív időszükséglete, valamint a közbeszerzési folyamatok átfutási ideje miatt is. A fizikai tevékenységek nyers időigénye ennél valamivel rövidebb lenne, de az elmaradt tervezési munkák pótlása, a szükséges újratervezések és a jogi eljárások várható elhúzódása reálisan 2024-es befejezést eredményeznek.

Külön szerencse,hogy a projekt befejezéséhez csak 5 milliárd hiányzik, a felülvizsgálat során ugyanis megnézték, be lehetne-e fejezni a Biodómot olcsóbban, és más funkciót adni neki. Arra jutottak, hogy  a „biodóm” funkciótól alapvetően eltérő, alternatív célú befejezése nem reális opció. Részben mert ehhez a már meglévő szerkezeti és műszaki állapot jelentős visszabontása és átépítése lenne szükséges, amelynek gazdaságossága nem alátámasztható, emellett jelentős további késedelmet okozna. Részben pedig azért, mert a funkcióváltás az állammal kötött támogatási szerződésben megfogalmazott támogatási cél meghiúsulása miatt több tízmilliárd forintos visszafizetési kockázatot vethetne fel.

Az igazgató vélhetően ebbe bukott bele

A felülvizsgálati jelentés szerint a FÁNK 2019-ben egy részletezés nélküli, pár soros feladatlistára alapozva mondta be a 26 milliárdot. “Ebből sem a megalapozottság, sem a teljeskörűség, sem a műszaki tartalom nem állapítható meg. Így valószínűsíthető, hogy – mint korábban is – a következő években további, akár tízmilliárdos többletigények merültek volna föl” - írják. A projekt ugyanis lényegében fogantatása óta a permanans drágulás állapotában volt, a 2014-ben még 16 milliárdra becsült összköltség 2015-ben 25 milliárdra, 2017-ben 44 milliárdra, a 2019-es FÁNK tervezettel pedig már összesen 64 milliárd forintra emelkedett. Köszönhetően annak, hogy a “beruházás eddigi alakulását sajnos nem jellemezte az előrelátó szakmai-pénzügyi tervezés és irányítás” - kritizál a felülvizsgálati jelentés.

A főpolgármesteri hivatal 2020 februárjában jelentette be, hogy Persányi Miklós 21 év után lemondott az állatkert igazgatói posztjáról. A közleményben Persányi egészségi okokra hivatkozott, de több, mint valószínű, hogy lemondása mögött a Pannon Park és benne a Biodóm körüli pénzügyi botrány állt.

A Pannon Park körüli vita akkor mérgesedett el igazán, amikor egy bejáráson Persányi bejelentette, hogy a nagyszabású beruházásra nem elég a kormány által biztosított 43,7 milliárd forint. Akkor úgy becsülte: további 20 milliárd forintra van szükség. A Persányi által kért pluszpénzt se a kormány, se a főváros nem akarta és/vagy tudta megadni.

A majdani üzemeltetés lehetőségeit is megnézték

A felülvizsgálati jelentésre és a Pannon Park, illetve a Biodóm jövőjére visszatérve, megvizsgálták a beruházás finanszírozhatóságának javítására és a későbbi bevételek növelésére szóba jöhető további opciókat is. A projekttel szemben ugyanis csak az egyik kritika volt a kivitelezési költségek elszállása, a másik kritika szerint az üzemeltetés sem lesz megoldható nemhogy nyereséggel, de nullszaldóval sem. Vagyis a kritika szerint a hatalmas költségekkel felhúzott monstrum megnyitása után is csak vinni fogja a pénzt.

Beengedtek a félkész Biodómba, és állítják, nem lesz túl magas a rezsi - videó

Bedőlhet a megálmodott projekt, ha az állam vagy a főváros nem fizet plusz 20 milliárd forintot a biodóm befejezésére. Patthelyzet van, nyilván ettől nem volt független az a keddi sajtóbemutató, amelyet az Állatkert igazgatója tartott a félkész épületben.


A majdani bevételek növelésére a felülvizsgálati jelentés szerint opció a korábban tervezett Hermina Garázs területén egy magánerős szállodafejlesztés lehetősége. Várhatóan ezt egy független ingatlanfejlesztő finanszírozni tudná, sőt akár 1,5 milliárd forintot is meghaladó egyszeri telekár/ráépítési jog értékesítési bevételt is juttathatna a Főváros részére; emellett évi akár 11 ezer fő plusz FÁNK/Biodóm látogatószámot, mintegy 60 millió forint/év többletbevételt generálhatna; és illeszkedne a nemzetközi trendbe, melyben az attrakció közelébe épülő szálloda a bevételek növelésének egyik eszköze. Tegyük hozzá: mire a Biodóm és a szálloda felépülnek, a nemzetközi turizmus remélhetőleg már kilábalt a járvány okozta mélyrepülésből. A várható látogatószámmal kapcsolatban a jelentés meg is jegyzi, hogy a Covid-járvány gazdasági és turisztikai kihatásai alapjaiban átírhatják a korábbi modelleket, ezért a járványtól időben távolodva és a nyitáshoz közeledve, a következő években a látogatószámok, a jegyárstruktúra és a várható bevételek piackutatáson alapuló részletes újramodellezésére lesz szükség

A Biodóm vendéglátóipari (catering) és rendezvényes szolgáltatásainak szakszerű és egységes kiszervezését is javasolja a jelentés, egyrészt a garantált bevételek növelése, másrészt a minőségi látogatói élmény javítása, harmadrészt a Biodóm amúgy is komplex nyitási és beüzemelési kockázatainak csökkentése érdekében. Előzetes számítások szerint, a rendezvény és catering szolgáltatások kiszervezéséből

a Biodóm lehetséges éves nettó profitja a 60–110 millió forint közötti értéksávban becsülhető, feltételezve a tervezett látogatószámok elérését.

A felülvizsgálati jelentés  szerint az eredeti „egyjegyes” tervekkel szemben stratégiailag „kétjegyes” modell javasolt, vagyis a történelmi Állatkert és az új Biodóm „Ősvadon” része egy közös jeggyel, míg a Biodóm „Akvárium” része egy másik külön jeggyel lenne látogatható, természetesen a kedvezményes kombinált jegyvásárlást is lehetővé téve. Az Akvárium külön beléptetéssel akár évi 0,9–1,0 milliárd forint pluszbevételt is generálhat (nem számítva a kombinált jegyekből várható addicionális jegyárbevételt). Ezen kívül fontos, hogy a „kétkapusság” a látogatók áramlása és kezelése szempontjából legkritikusabb kihívást, a nyári csúcsidőszak látogatói tömegének elosztását is segítené a teljes FÁNK területén, így a látogatói élményt javítaná azáltal, hogy csökkentené a Biodómba való bejutás hosszú várakozási idejéből adódó frusztrációt.

Meg kell fontolni az egész állatkert kiszervezését

A Biodóm gazdaságos és hatékony működtetése számos ok miatt nem tervezhető és célszerűen nem is tervezendő az Állatkert egészétől elszigetelten - figyelmeztet a jelentés. Szükséges egy legalább 5–10 éves távlatra előre tekintő integrált terv kidolgozása a Biodómot is magába foglaló FÁNK egészére, amely a gazdálkodást és a működést optimalizálja, a piaci pozicionálást, a látogatószámot, a látogatói összetételt, a jegyárak és az értékesítés rendszerét, valamint a bevételeket is a jól teljesítő külföldi benchmark állatkertek teljesítményéhez közelíti, ezeket ugyanis jelenleg alulmúlja.

Végezetül a felülvizsgálati jelentés azt javasolja, legalábbis érdemes megfontolni az egész FÁNK kiszervezését egy cégbe (ami nem jelenti, hogy ne maradna önkormányzati tulajdonban),

egy valós kereskedelmi és menedzsment szemléletre jobban ösztönző, sikeresebb piaci alkalmazkodást lehetővé tevő, hatékonyabb vállalati struktúra érdekében.

A hatékonyságnövelés a Fővárosi Önkormányzat által nyújtandó működési támogatást is csökkenthetné, hosszú távon akár szükségtelenné is tehetné - írják.


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!