Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A milliárdos szerint az a cél, hogy hozzájussanak a cégcsoportjához, és ha csak lehet, ingyen.
Két év alatt a tizenhetedik alkalommal vonult ki a rendőrség a Bige László tulajdonában lévő szolnoki vegyi üzemhez – számolt be az RTL Klub Híradójának Kubola Imre, a Bige Holding Kft. ügyvezetője. Kubola a csatornának azt állította, hogy olyan adatokat, dokumentumokat kértek tőlük, amelyek egyébként is elérhetőek lennének.
Nem tudom, hogy mi lehet az oka ezeknek a rendőri megjelenéseknek. Csúnya a szó, de kimondom: talán zaklatás jellege is van már ennek”
– tette hozzá az ügyvezető.
A Híradó megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást, csütörtökön ez ügyben „nyomozati cselekményt” hajtottak végre Szolnokon.
A katasztrófavédelem korábban bezáratta az üzemet, a bíróság azonban később kimondta, hogy a döntés jogszerűtlen volt, így újraindulhatott a termelés.
A Bige Holding tulajdonosa az egyik leggazdagabb magyar, Bige László, aki szerint a cégei ellen összehangolt hadjárat folyik, mivel ő az ország legbefolyásosabb mezőgazdasági vállalkozóinak versenytársa.
Az a cél, hogy hozzájussanak ehhez a cégcsoporthoz, és ha egy mód van rá, ingyen, hogy tönkretegyék”
– mondta a csatornának.
A milliárdost – emlékeztettek a riportban – üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel is vádolják, ami miatt rövid ideig őrizetben is volt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagy feltűnést keltett és sok díjat elnyert A fehér várkastély című, Japánban, az Edo-korban játszódó társasjáték. Az alapötlete olyan, hogy elsőre nem is érti az ember, hogy lehet ezt kivitelezni, de az első játék után kiderül: A fehér várkastély rászolgált a sikerére.
Pálinkás József, az MTA volt elnöke a Népszavának arról is beszélt, hogy a magyar kormánynak nincs semmiféle tudománypolitikája, csak kósza ötletei.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.