Döntött a bíróság: Jogtalanul zárta be a katasztrófavédelem Bige László teljes üzemét

A teljes üzem működésének megtiltása jogtalan volt a bíróság szerint, míg a kénsavüzemnél elutasították Bigéék keresetét.

  • hvg.hu hvg.hu
Döntött a bíróság: Jogtalanul zárta be a katasztrófavédelem Bige László teljes üzemét

Jogerős ítéletet hozott a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa Bige László szolnoki üzemének bezárása, valamint a kénsavüzem működésének felfüggesztése ügyében - írja a 24.hu. A bíróság megsemmisítette a Jász-Nagykun-Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azon határozatát, amely a teljes üzem működését megtiltotta.

A bíróság azzal indokolta a döntését, hogy bár Bige üzemében voltak üzemzavarok, de az nem derült ki a határozatból, hogy miért nem felelt meg az üzem a biztonságos üzemeltetés feltételeinek, illetve az sem derült ki, hogy a felperes milyen kötelezettséget nem teljesített. Az sem volt benne a határozatban, hogy a biztonságos üzem működéséhez fűződő kötelezettségeit milyen okból nem teljesítették volna Bige Lászlóék.

A kénsavüzem felfüggesztése ügyében is döntött a bíróság, elutasította Bigéék keresetét. A cikk szerint az üzem ügyvezetője jelen volt akkor, amikor a katasztrófavédelem rendellenességet tapasztalt az üzemben és az ő egyetértésével jegyzőkönyvet vettek fel az üzemzavarról és az elhárítás módjáról. Arról is tájékoztatták, hogy a hibák kijavításáig az üzem működését le kell állítani, és ezzel a vezető egyetértett.

Az ítéletek jogerősek.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.