Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Közel háromnegyedével esett vissza a korlátozások miatt a Wizz Air utasszáma és bevétele tavaly október és december között 2019 végéhez képest, így 115,9 millió euró lett a negyedéves veszteség. Úgy számolnak, hogy még két év forgalomkiesés átvészelésére is elegendőek a tartalékaik.
76,5 százalékkal esett vissza a Wizz Air bevétele 2020 utolsó negyedévében – jelentette be a légitársaság. A cégnek az egy évvel korábbi 10 millió helyett csak 2,26 millió utasa volt tavaly október és december között, a bevétel 637-ről 149 millió euróra esett vissza,
így 115,9 millió euró, azaz 41 milliárd forint veszteséggel zárták ezt a negyedévet.
A lezárások azt is jelentik, hogy a kiadások is csökkentek – az üzemanyagköltséget az egy évvel korábbi háromnegyedére csökkentették, a marketingre szánt kiadásokat is megfelezték. Ezen kívül a béreken is sokat spóroltak az utazási korlátozások alatt, az elbocsátások és fizetéscsökkentések eredményeként 58,2 helyett csak 33,3 millió eurót fizettek ki.
A közlemény idézi Váradi Józsefet, a Wizz Air vezérigazgatóját, aki arról beszélt: a vállalat felkészült a bizonytalanságokra, a cél pedig az, hogy amint az átoltottság lehetővé teszi az utazási korlátozások feloldását, újrainduljanak.
A légitársaságnál úgy számolnak, hogy a tartalékaik elegendőek arra is, hogy még két év forgalomkiesést átvészeljenek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.