Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Időpontfoglalással és teszteléssel várják majd a gyógyfürdők a vendégeiket.
Beoltatta több mint 200 dolgozóját a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy meg tudják nyitni a hozzájuk tartozó fürdőkben a gyógyászattal foglalkozó egységeit. A tervek szerint március 16-ától fogadhatnak ismét vendégeket, hogy „a rendeletben engedélyezett kezeléseket” újra igénybe lehessen venni – írja a Telex.
A dolgozók azután kaphatták meg az oltást, miután a cég állásfoglalást kért arról a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK), hogy egészségügyben dolgozónak tekinthetőek-e a munkatársaik. A pozitív válasz után pénteken kaphatták meg a koronavírus elleni védőoltást a dolgozóik.
A lapnak Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy időpontot kell majd foglalniuk a vendégeknek, kiküszöbölve azt, hogy egymást fertőzzék meg. Azt is hozzátette, várhatóan az osztrák mintát követik majd azzal, hogy az érkező pácienseket tesztelik.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.